hazaértem
konklúzió?
sokan kérdezték, hogy azért mindennek ellenére csak jó volt kint lenni. De ezt két szóban nem nagyon lehet kifejezni. Jó is volt, rossz is volt. Túl sok szempontból lehet megközelíteni a kérdést, ahhoz hogy egyszerű választ lehessen adni.
Rossz volt...
Mert Las Vegas a semmi közepe, a legováros a kősivatagban, ami azért épült, hogy elszedje a pénzedet. Nem láttam abban a városban szépséget. Az meg hogy nem éreztem magam otthon a városban eléggé megnehezítette, hogy egyáltalán élvezzem az ottlétet. Plusz az amerikai életforma és felfogás is kiborít. Ez a brutál individualizmus, ami nem ad lehetőséget igazából semmilyen fajta közös tevékenységnek. Nincs összefogás az amcsik körében. Nem csak a város, hanem az emberek maguk is lehetetlenné tették, hogy befogadottnak érezzem magam. Mindenki kocsival jár, csak azzal érintkeznek akivel tényleg akarnak, a kedvesség, figyelmesség nagyjából ismeretlen fogalom számukra. Van egy kedves barátom, aki tervezi, hogy előbb utóbb amerikába költözik, és egy dolgot tudtam neki is mondani. Ne menj oda. Túl nagy egyéniség vagy te ahhoz, hogy ott legyél. És nem értékelnének... Mi, magyarok, hozzá vagyunk szokva, hogy egymás szájában vagyunk, tudjuk mit főz a szomszéd vasárnap ebédre :D Kint bezzeg még arra se válaszolnak rendesen, hogyha megkérdezed, hogy érzik magukat ezen a csodás reggelen...
Plusz kiborít az amerikaiak teátrális viselkedése. Minden csak látszat, de nem sok értelem van mögötte. Csak nézzen ki jól, ez a lényeg!
Értelmes, mélyreható beszélgetésem nem sok volt, amíg kint voltam, és ezt egészen addig észre se vettem, amíg haza nem jöttem, és a srácok el nem kezdtek beszélgetni egy falucskáról, ami egy időre önállósította magát a magyar fennhatóság alól.
A kaják meg egyszerűen szólva is szörnyűek voltak. Egész idő alatt tacon, pizzán meg kínain éltem. Meg családi csomagos chipseken. Nem is értem, hogy nem haltam éhen. Úgy vártam az itthoni kajára, mint a bűnös lélek a messiásra.
És eddig a melóról nem is beszéltünk. A főnök bácsinak nem tudom, hogy fog menni az üzlet... Még mindig meg kell magam erőszakolni, hogy ne aggódjak érte. Az én részem letudva. Ennek ellenére szörnyen érzem magam, mert egy olyan helyet hagytam magam után, amit nem szívesen ajánlok senkinek, hogy dolgozzon ott. Inkább mindenkit óvá intenék. Petivel dolgozni kész katasztrofa volt. A mai napig nem értem, hogy miért fizetett nekem annyit amennyit, azért hogy olyan dolgot csináltasson velem, amit akárkivel el tudott volna végeztetni, amit meg én, tapasztalatból akartam mondani neki, nem hallgatta meg... Szörnyen sok hisztim volt vele amiatt, hogy nem figyelt
Viszont!
Azért csak ne könyveljük el ezt az amerikai utat totál katasztrófának.. Bár persze sok szempontból, ahogy már korábban írtam, közel volt hozzá...
Sok új, és érdekes tapasztalatot szereztem.
Ebből az első és legfontosabb, hogy olyan dolgokra is képes vagyok, amit eddig nem hittem. A mellettem dolgozó emberek elismertek, felnéztek rám, és és hallgattak rám. Képes voltam több embert lehetetlen körülmények között úgy koordinálni. Az egyik legmeghatározóbb élményem, amikor azon a bizonyos 'fight'-on Peti nejével Dan a védelmemre kelt, és ő is úgy osztotta a nőt, hogy élmény volt nézni. Hiába akarta Sandra megfélemlíteni és elkergetni, ő meg se mozdult. Amikor viszont én szóltam rá, hogy 'köszi, kedves hogy bevédesz, de ez nem a te harcod, kérlek hagyd' egy bólintással hátralépett, majd elment. Sose hittem hogy egy 120 kilós ex-katona-állatra tudnék ilyen befolyással lenni, semmi mással, csak azzal ami valójában én vagyok. Semmi manipuláció, semmi okoskodás, pusztán azzal hogy a dolgomat végeztem.
Sokáig nem vettem komolyan magam. Mégis ki voltam én? Egy suli szökevény, aki 3 év elmúltával is diákmelót csinál. Abból él meg, hogy embereket figyel kamerákon keresztül... Szuper, mindenkinek ez lehet az álma... Ez viszont egy komoly meló volt, fel kellett hozzá nőni, és sikerült is beérnem, sőt túlszárnyalni a saját elvárásaimat.
Az eszméletlen mennyiségű tanítás közben pedig bennem is meg kellett hogy fogalmazódjon, miért is szeretem ezt a munkát. A szobák felépítése és 'játékvezetés kezdőknek' leckék közben próbáltam nekik átadni egy hozzáállást is. El lehet lenni persze ebben a munkakörben teljesen érdektelenül is. De képzeld el, ha úgy figyelnéd a különböző csapatokat, hogy az különböző emberi reakciókat nézed egy felépített környezetben, ami sose változik. Azon áll vagy bukik a játék, hogy a bent lévő játékosok hogyan reagálnak a helyzetre. Vagy élvezd ki azt a hatalmat, amit a játékvezetői mibenléted nyújt. Pár szóval tudod befolyásolni az embereket. Mondasz valamit, és 5 ember ugyanabban a pillanatban fordul meg, csak mert te azt mondtad. Figyelhetsz viszont a játékosok motivációira is, miért jöttek játszani. Barátok, család, szülinap, melós összejövetel? Ki a csapatban az alfahím, ki az okoskodó? Én meg ezeket a dolgokat ragoztam az embereimnek naphosszat.
Visszamennék-e Vegasba? A válasz egyértelműen nem. Csinálnék-e még ilyen felelősségű munkát? Mánnhogyaviharbane? :D
És hogy mik a tervek a jövőre? Hát hölgyek urak... Az bizony üzleti titok ;)
Köszönöm minden olvasómnak a figyelmet!
Maradok tisztelettel legmegbízhatóbb játékvezetője.
Üdv,
Jack
