hazaértem
konklúzió?
sokan kérdezték, hogy azért mindennek ellenére csak jó volt kint lenni. De ezt két szóban nem nagyon lehet kifejezni. Jó is volt, rossz is volt. Túl sok szempontból lehet megközelíteni a kérdést, ahhoz hogy egyszerű választ lehessen adni.
Rossz volt...
Mert Las Vegas a semmi közepe, a legováros a kősivatagban, ami azért épült, hogy elszedje a pénzedet. Nem láttam abban a városban szépséget. Az meg hogy nem éreztem magam otthon a városban eléggé megnehezítette, hogy egyáltalán élvezzem az ottlétet. Plusz az amerikai életforma és felfogás is kiborít. Ez a brutál individualizmus, ami nem ad lehetőséget igazából semmilyen fajta közös tevékenységnek. Nincs összefogás az amcsik körében. Nem csak a város, hanem az emberek maguk is lehetetlenné tették, hogy befogadottnak érezzem magam. Mindenki kocsival jár, csak azzal érintkeznek akivel tényleg akarnak, a kedvesség, figyelmesség nagyjából ismeretlen fogalom számukra. Van egy kedves barátom, aki tervezi, hogy előbb utóbb amerikába költözik, és egy dolgot tudtam neki is mondani. Ne menj oda. Túl nagy egyéniség vagy te ahhoz, hogy ott legyél. És nem értékelnének... Mi, magyarok, hozzá vagyunk szokva, hogy egymás szájában vagyunk, tudjuk mit főz a szomszéd vasárnap ebédre :D Kint bezzeg még arra se válaszolnak rendesen, hogyha megkérdezed, hogy érzik magukat ezen a csodás reggelen...
Plusz kiborít az amerikaiak teátrális viselkedése. Minden csak látszat, de nem sok értelem van mögötte. Csak nézzen ki jól, ez a lényeg!
Értelmes, mélyreható beszélgetésem nem sok volt, amíg kint voltam, és ezt egészen addig észre se vettem, amíg haza nem jöttem, és a srácok el nem kezdtek beszélgetni egy falucskáról, ami egy időre önállósította magát a magyar fennhatóság alól.
A kaják meg egyszerűen szólva is szörnyűek voltak. Egész idő alatt tacon, pizzán meg kínain éltem. Meg családi csomagos chipseken. Nem is értem, hogy nem haltam éhen. Úgy vártam az itthoni kajára, mint a bűnös lélek a messiásra.
És eddig a melóról nem is beszéltünk. A főnök bácsinak nem tudom, hogy fog menni az üzlet... Még mindig meg kell magam erőszakolni, hogy ne aggódjak érte. Az én részem letudva. Ennek ellenére szörnyen érzem magam, mert egy olyan helyet hagytam magam után, amit nem szívesen ajánlok senkinek, hogy dolgozzon ott. Inkább mindenkit óvá intenék. Petivel dolgozni kész katasztrofa volt. A mai napig nem értem, hogy miért fizetett nekem annyit amennyit, azért hogy olyan dolgot csináltasson velem, amit akárkivel el tudott volna végeztetni, amit meg én, tapasztalatból akartam mondani neki, nem hallgatta meg... Szörnyen sok hisztim volt vele amiatt, hogy nem figyelt
Viszont!
Azért csak ne könyveljük el ezt az amerikai utat totál katasztrófának.. Bár persze sok szempontból, ahogy már korábban írtam, közel volt hozzá...
Sok új, és érdekes tapasztalatot szereztem.
Ebből az első és legfontosabb, hogy olyan dolgokra is képes vagyok, amit eddig nem hittem. A mellettem dolgozó emberek elismertek, felnéztek rám, és és hallgattak rám. Képes voltam több embert lehetetlen körülmények között úgy koordinálni. Az egyik legmeghatározóbb élményem, amikor azon a bizonyos 'fight'-on Peti nejével Dan a védelmemre kelt, és ő is úgy osztotta a nőt, hogy élmény volt nézni. Hiába akarta Sandra megfélemlíteni és elkergetni, ő meg se mozdult. Amikor viszont én szóltam rá, hogy 'köszi, kedves hogy bevédesz, de ez nem a te harcod, kérlek hagyd' egy bólintással hátralépett, majd elment. Sose hittem hogy egy 120 kilós ex-katona-állatra tudnék ilyen befolyással lenni, semmi mással, csak azzal ami valójában én vagyok. Semmi manipuláció, semmi okoskodás, pusztán azzal hogy a dolgomat végeztem.
Sokáig nem vettem komolyan magam. Mégis ki voltam én? Egy suli szökevény, aki 3 év elmúltával is diákmelót csinál. Abból él meg, hogy embereket figyel kamerákon keresztül... Szuper, mindenkinek ez lehet az álma... Ez viszont egy komoly meló volt, fel kellett hozzá nőni, és sikerült is beérnem, sőt túlszárnyalni a saját elvárásaimat.
Az eszméletlen mennyiségű tanítás közben pedig bennem is meg kellett hogy fogalmazódjon, miért is szeretem ezt a munkát. A szobák felépítése és 'játékvezetés kezdőknek' leckék közben próbáltam nekik átadni egy hozzáállást is. El lehet lenni persze ebben a munkakörben teljesen érdektelenül is. De képzeld el, ha úgy figyelnéd a különböző csapatokat, hogy az különböző emberi reakciókat nézed egy felépített környezetben, ami sose változik. Azon áll vagy bukik a játék, hogy a bent lévő játékosok hogyan reagálnak a helyzetre. Vagy élvezd ki azt a hatalmat, amit a játékvezetői mibenléted nyújt. Pár szóval tudod befolyásolni az embereket. Mondasz valamit, és 5 ember ugyanabban a pillanatban fordul meg, csak mert te azt mondtad. Figyelhetsz viszont a játékosok motivációira is, miért jöttek játszani. Barátok, család, szülinap, melós összejövetel? Ki a csapatban az alfahím, ki az okoskodó? Én meg ezeket a dolgokat ragoztam az embereimnek naphosszat.
Visszamennék-e Vegasba? A válasz egyértelműen nem. Csinálnék-e még ilyen felelősségű munkát? Mánnhogyaviharbane? :D
És hogy mik a tervek a jövőre? Hát hölgyek urak... Az bizony üzleti titok ;)
Köszönöm minden olvasómnak a figyelmet!
Maradok tisztelettel legmegbízhatóbb játékvezetője.
Üdv,
Jack
2016. október 12., szerda
2016. szeptember 16., péntek
Viva la vida meg a haverjaik
Ez a sztori ott kezdődik, amikor a csodás Jack kisasszony kitalálta, ha már Vegasban jár, akkor biztos lesz vmi nagy nevű zenekar amit meg akarna amúgy nézni, de magyarországon nem játszanak, de vegasban mégis. Hosszas keresgélés után a legjobb match a Coldplay lett.
Ami igazán csodás lett volna, ha törődök annyit a helyzettel, hogy megveszem előre a jegyet... De nem tettem. A történet ezen részén viszont először jött képbe a jó szerencse, ami ezután végig vezetett. A facebook eseménynél találtam egy srácot, aki már napokkal korábban hirdetett egy jegyet, de még nem sikerült eladnia az amúgy telt házas koncertre. Sőt, még 20 dollár kedvezményt is kaptam!
Amikor egyedül megyek koncertre mindig van bennem egy félsz, hogy mindkét oldalról mellettem egy-egy párocska fog ülni, én meg középen majd szépen szürcsölöm a kólámat és megpróbálok észrevétlen maradni. Ez természetesen legtöbbször be is jön, de beütött a vakszerencse. Egy koreai srác, egy Costa Ricai csajszi, és egy Hollywoodi srác közé keveredtem. És mind egyedül mentünk a koncertre! Hihetetlen társaság! Ő például Marlene.
A koncertet magát nagyon élveztem, pont a színpad mellett voltunk, nem a legszarabb, de ahhoz vészesen közeli helyen. De a kifutót meg a színes konfettiket szerencsére tökéletesen láttuk.
A csapatunk akkor széledt szét, amikor ráadásnál a banda kiment a tömegben rögtönzött színpadra játszani, ami pont velünk szemben volt, úgyhogy mindenki hanyatt homlok rohant át, hogy közelebbről láthassa őket. Az egyetlen ember, akit négyünk közül sikerült megtartani, Brian volt, a hollywoodi csodagyermek. 38 éves, zenész, dalszerző, energiagyógyász és akkupunkturista. Furán hangzik, de lesz még furább is, várjátok ki :D
Lényeg hogy koncert után belevetettük magunkat a városba, legelső állomásán pedig az aréna művészbejárójába. Próbáltuk elkapni Chris Martint, amire igazából Brian esküszik, hogy eljött előttünk autóval. De én épp nem arra néztem... Mindenesetre az est további részében furábbnál furább dolgokkal találkoztunk. Manchesteri fiúkkal járkáltunk, szökőkútban fürödtünk, órákig kerestünk jó helyet sörözésre, kidőltünk egy casino bárjában, de a kedvencem a Tom Trouble nevű 60 körüli fazon volt, aki állítása szerint iszonyatosan nagy zenész. Ha esetleg valaki megtalálná a munkáit, legyen kedves cybermadárral elküldeni, mert én nem nagyon hittem el amit mondott.
A hosszúra nyúlt éjszakázás és a késő reggeli kávé után Brian felajánlotta, hogy ha úgysincs mit csinálnom miért nem megyek el vele vissza Los Angelesbe. Valamiért hirtelen nem vetettem magam rá az ötletre, de pár nap rágódás és semmit tevés után a szobámban arra jutottam, hogy mégis elfogadom a meghívást, így kikértem a maradék lóvémat, összepakoltam, és este már a buszon ültem LA felé.
Namost ugye arról is kell néhány szót szólni, hogy milyen helyre is érkeztem Los Angelesben. Brian nem milliomos fajta, ez már akkor látszott rajta, amikor ugyanolyan csórójeggyel jött koncertre mint én. Ennek ellenére amikor először leírta a címét, nem kicsit kerekedett ki a szemem, mert konkrétan 5 percre volt a hollywood bvld-től, ami elég puccos környéknek számít. Mint kiderült, természetesen mindennek megvan a jó oka. Brian pár hónapja elkezdett dolgozni egy musicalen, ezért költözött LA-be, viszont nem volt hol laknia. A munkatársa viszont ismert egy házaspárt akiknél épp volt üres szoba, így befogadták. Saul, 50-60 év körüli zsidó ügyvéd (a zsidóság az ő esetében még nem is annyira érdekes, de majd ha továbbmegyünk, higgyétek el, az lesz :D ), valamint Maria, a feleség, plusz Cash, a labrador. Így kerültem én is a Mnt. Olympia-ra az istenek közé :)
Day1: autós városnézés
Los Angelesről tudni kell, hogy szörnyű a közlekedés. Folyamatosan dugók vannak, és egy 10 perces utat örülsz ha 1 óra alatt képes vagy megtenni. Saultól még egy feladatot is kaptunk, valami levelet kellett elvinnünk A-ból B-be, mi meg persze közbeiktattunk minden érdekes dolgot. Brian vezetés közben nagyjából fél percenként mutatott egy egy helyet, és mesélt, hogy mi miért híres. Igen, az egész nap során a legtöbbször elhangzott szó a híres volt. Persze én negyedét se tudtam mihez kötni, egyedül a Universal Studios maradt meg. A hosszas autókázás után végül a Getty múzeumba jutottunk, ami egyesek szerint nem csak LA, de egész amerika, sőt az egész világ egyik legjobb múzeuma. Meg kell hagyni hogy nagyon csinos kis létesítmény, viszont maga a kiállítás szerintem nem volt nagy szám. Viszont egy nagy piros pont jár a helynek, mert itt láttam élőben először kolibrit :)
Day2: fene a magyarokba...
Akik a korábbi utat követték talán még emlékezhetnek a Clevelandi túra azon állomására, amikor rámjött a magyar kajálhatnék, és felkerestünk egy magyar éttermet, de az zárva volt. Nem tudom mi van ezekkel az amerikai magyarokkal, mert nagyon nem akarnak engem kiszolgálni. LAben is találtam egy ígéretes magyar kajáldát, de sajna ahogy odaértünk, zárva volt. Semmi magyarázat, semmi kiírás, csak zárva. De nézzük a dolgok jó oldalát... Emiatt kénytelenek voltunk egy másik helyre betérni, ahol egy random anonim alkoholista gyűlés zajlott. Teljes az összezavarodottság :D
Az alkoholisták után megint LA valami nagyon híres utcájára mentünk, persze nem tudom miért :) Viszont full véletlenül egy képregény bolt mellett parkoltunk le. Az egyik barátomnak még kiutazásom előtt beígértem, hogy ha szembe jön velem egy bolt, veszek neki valami aranyosságot, és mázli, hogy ez megtörtént, különben kihagytam volna életem első és valószínű egyetlen képregény vásárlását.
A nap zárása viszont mindent vitt. Santa Monica, és az óceánpart... Megint :) Mesélhetnék sokat erről, viszont a képek kifejezőbbek.
A múltkori bejegyzésemben meséltem arról a bizonyos mólóról, és mázli-nem mázli, de most épp ott kötöttünk ki. Story time: Briannek pár éve volt valami nyűgje a fülével, és azóta nagyon figyel, hogy ne legyen túl hangos zaj közelében, vagy ha mégis, akkor füldugót használ. Arra viszont nem számított, hogy a móló parti hely lesz, és nem volt nála semmi ilyesmi célra. A női táska viszont sok mindent rejt magában. Így például tampont is...
Day3: rockreggeli a hippikkel
Igazából hazudok, mert ez a reggeli előző nap volt, de blokkosítva erre a napra jobban illett volna :) Lényeg, hogy az Olimpusz hegy tövében található egy kis boltocska, mellette pedig egy gyönyörű kis szabad téri kávézó, a lehető leghippibb hippi módban. A városi legenda szerint Slash apukája heti legalább egyszer megfordul itt, sőt, néha még Slash maga is.
Viszont haladjunk tovább a korral, és már nem hazudósan, tényleg ezen a napon történt, hogy Briannek volt egy fellépése egy helyi open mic-en. Mondom én hogy zenész a csávó :D Én meg szeretek kritizálni. Rávettem hogy mutassa meg a számait, és a kommentjeimmel a fászt hoztam szegény gyerekre... Utána száműzve is lettem az udvarra, hogy hagyjam békén dolgozni.
Én meg addig mit csináltam? Próbáltam szállást keresni az estére, meg Saul gyerekei bejelentkeztek, hogy ott töltenék az estét, és nekünk már nem lett volna hely. Ez viszont az utolsó pillanatban elég nehéz elintézni, mivel se nekem, se Briannak nem volt semmi pénz a számlánkon, úgyhogy kénytelen voltam a couchsurfhöz folyamodni. Elkeseredettségemben legalább 20 embernek írtam, és brutál hogy kik vannak... Legyen elég ha annyit mondok, nudizmus.. :D
Viszont volt egy kedves srác, aki tényleg nagyon sajnálta, hogy nem tud minket vendégül látni, mert mások voltak nála, így este 7kor még mindig nem volt hova mennünk, és már azon gondolkoztunk, hogy a kocsiban töltjük az éjszakát. Mire Maria kinyögte, hogy a gyerekek mégse érnek oda aznap, úgyhogy fölösleges volt az egész napi parázás, mert mégiscsak lesz helyünk.
Halleluia
És akkor jött Brian fellépése. Szegényem pont az első volt, úgyhogy rajtam kívül csak Maria, Saul, meg Saul szülei voltak ott :D Pig 'n' whistle underground pub. fura képet festett így a hely.
Brian viszont nagyon jól játszott. A hely tulajdonosa felkérte, hogy az egyik ismerősének a felvételén vokálozzon. Úgyhogy nagy gratula meg pacsi neki.
A többi fellépő is egész aranyos volt. Brian után volt egy csávó aki mondjuk majd kikergetett a világból, annyira szar volt, de utána volt egy csaj akinek az előadását Brian úgy jellemezte, hogy olyan, mintha be lenne rúgva, és épp vajúdna. A kedvencem viszont az utolsó srác volt, aki egy elég komoly stand up comedyt adott elő, a why dont you be my friend szám előadása közben. Azóta is kedvencem az a csávó :D
Az est további részét a hollywood bvld-n töltöttük, és találtunk egy elég komoly, Escape Hotel nevű helyet, ami sajna annyira tele volt, hogy mi már nem tudtuk kipróbálni. Másik érdekesség, hogy megtaláltuk a Király pizzázót is, annyi különbséggel, hogy nem 200ft, hanem 5dollár volt egy szelet, meg sokkal szarabb...
Az abszol út vicces része az estének amúgy, hogy már a coldplay koncert után Brian kézműves sört szeretett volna inni, de nem találtunk. Itt viszont egy full random helyen lefordultam a hollywood bvld-ről, és 20 méterrel arrébb ez a hely fogadott.
Ezt hívják úgy, hogy mázli.
Day4: roadtrip
Egyben az utolsó napom is LAben. Ami rengeteg meglepetést tartogatott a számomra. Először is Brian felajánlotta, hogy visszavisz Las Vegasba kocsival. Másodszor szerzett ott estére szállást. De ne rohanjunk ennyire előre, mert ez megér egy misét..
Szóval úgy kezdődött a reggelem, hogy hajnalok hajnalán fel kellett kelni, mert jött a bejárónő (ééééérted... bejárónő.. még sose voltam olyan lakásban, ahol volt bejárónő). Hulla fáradtan letámolyogtam a medencéhez, és elfogyasztottam a jól kidolgozott cigi/kávé kombómat. Amikor is Saul kihajolt az erkélyen és kölcsön kérte az öngyújtómat, majd felhívott, hogy 'beszéljünk zöldségeket'.. If you know what i mean...
Ezután csoportosan át kellett fáradnunk Saul szüleihez, mert ők adták kölcsön a Las Vegasi lakásukat estére, plusz még reggelire is behívtak. Mint már mondtam, ez egy idős, 90 és a halál közötti házaspár, akik Auswitzi menekültek. Itt viszont sikerült egy szép életet felépíteniük. Annyira szépet, hogy a lakásuk úgy nézett ki, mint egy palota. Volt benne még két királyi szék is. Nem viccelek. Ha nem éreztem volna kellemetlennek, körbefényképeztem volna a helyet. De csak hogy el tudjátok képzelni azt a fényűzést, had fessek le nektek egy kis képet a lakásról. Alsó szint, fürdőszoba. Márvány padló, tükröződő plafon. Arany, hattyú alakú csap... mégegyszer. ARANY! HATTYÚ!!!! WTF?
Innen viszont nem várt ránk más, csak az út. Én meg szemét módon kihasználva a lehetőséget, hogy nem busszal kell visszajutnom Las Vegasba, alternatív útvonalat javasoltam. Pár óra kitérővel a Death Valley felé irányítottam Briant, aki az elején még készségesen mondogatta, hogy menjünk csak, menjünk... Nem kellett sok, hogy megbánja :D
Hivatalosan a túra 6és fél óra lett volna, nekünk sikerült 13 alatt abszolválni.
Sőt... Amerika... Biztos láttatok már olyan képet, amikor az orrod előtt ott van az út, és ameddig a szem ellát egyenesen megy...
Brian amúgy egy kedves, aranyos, szeretni való csávó, viszont az idő menedzsmentje szörnyű... A cél ugyebár ezzel az úttal az lett volna, hogy megnézzük a Death Valley-t. Plusz persze, ez út közben derült ki, a U2 Joshua tree borítójának a fényképeit is itt készítették, és elvileg meg lehet találni a helyet.
No de az a fránya idő menedzsment...
Nem mondom, hogy csúnya helyeken álltunk meg, mert tényleg volt jópár gyönyörű...
Viszont a sok megállóval annyit értünk el, hogy az utóbbi képen már bőven lement a nap, így a Joshua treehez, már sötétben értünk.
Az eredeti fa sajnos már nem él, viszont elég komoly instrukciókat adott internet nagyurunk, hogy pontosan merre is kell keresni, és mi nem voltunk restek. Kerestük és kerestük és kerestük, mire ránksötétedett... Viszont szeretném azt hinni, hogy megtaláltuk. Persze ezt nem bizonyítja semmi, mert a kidőlt fa maradványait nem találtuk meg, se a mellette hagyott U2 relikviákat, viszont az élő fa körében gyanúsan voltak elrendezve a kövek, és tele volt minden lábnyomokkal. (a sivatag és a semmi közepén miért lennének itt lábnyomok, ha nem a U2 miatt??)
Sajnos viszont a teljes sivatagi sötétségben nem lehettem biztos semmiben :/ Én meg elszontyolodtam. Utolsó estém az USAban, és isten tudja mikor lesz lehetőségem megint erre vetődni. És az egy dolog, hogy a joshua treet nem találtuk a sötétben, de a Death Valley sétáló kövei meg sósivataga még előttünk volt. Amiből nem láttam lókakkancsot sem :'(
Nem csoda hát, hogy kicsit magamba fordultam. Brian persze aranyos volt, próbált felvidítani, énekelgetett nekem, aranyos sztorikat mesélgetett, de nem nagyon sikerült összekaparnia a lelki világomat. Egészen addig, amíg ki nem értünk a Death Valleyből, és nem tudtuk eldönteni, hogy jobbra vagy balra kell e mennünk... Viszont pont volt egy kis fogadó mellettünk, úgyhogy úgy döntöttünk, megállunk egy pihenőre. És az éjszaka és a semmi közepén egy operaházat találtunk...
Az a két alak ott a képen nem mi vagyunk... Mekkora a valószínűsége, hogy egy ilyen helyen emberekkel találkozzunk? Nagyjából semmi... Viszont elkezdtünk velük beszélgetni, és folytattuk is vagy 2 órán keresztül. Kiderült róluk, hogy Anyuka, plusz két fiacskája éppen erre nyaral, viszont a fogadóban már nem volt több hely, úgyhogy ők is csak itt hesszelgettek. Ultimate véletlen, hogy a nőcinek van még 2 gyereke, akikből az egyik Los Angeles klubbjaiban szokott zenélgetni, és Brian egyik kedvence.
És innen még mindig volt 3 óra mire hazaértünk....
Ami igazán csodás lett volna, ha törődök annyit a helyzettel, hogy megveszem előre a jegyet... De nem tettem. A történet ezen részén viszont először jött képbe a jó szerencse, ami ezután végig vezetett. A facebook eseménynél találtam egy srácot, aki már napokkal korábban hirdetett egy jegyet, de még nem sikerült eladnia az amúgy telt házas koncertre. Sőt, még 20 dollár kedvezményt is kaptam!
Amikor egyedül megyek koncertre mindig van bennem egy félsz, hogy mindkét oldalról mellettem egy-egy párocska fog ülni, én meg középen majd szépen szürcsölöm a kólámat és megpróbálok észrevétlen maradni. Ez természetesen legtöbbször be is jön, de beütött a vakszerencse. Egy koreai srác, egy Costa Ricai csajszi, és egy Hollywoodi srác közé keveredtem. És mind egyedül mentünk a koncertre! Hihetetlen társaság! Ő például Marlene.
A koncertet magát nagyon élveztem, pont a színpad mellett voltunk, nem a legszarabb, de ahhoz vészesen közeli helyen. De a kifutót meg a színes konfettiket szerencsére tökéletesen láttuk.
A csapatunk akkor széledt szét, amikor ráadásnál a banda kiment a tömegben rögtönzött színpadra játszani, ami pont velünk szemben volt, úgyhogy mindenki hanyatt homlok rohant át, hogy közelebbről láthassa őket. Az egyetlen ember, akit négyünk közül sikerült megtartani, Brian volt, a hollywoodi csodagyermek. 38 éves, zenész, dalszerző, energiagyógyász és akkupunkturista. Furán hangzik, de lesz még furább is, várjátok ki :D
Lényeg hogy koncert után belevetettük magunkat a városba, legelső állomásán pedig az aréna művészbejárójába. Próbáltuk elkapni Chris Martint, amire igazából Brian esküszik, hogy eljött előttünk autóval. De én épp nem arra néztem... Mindenesetre az est további részében furábbnál furább dolgokkal találkoztunk. Manchesteri fiúkkal járkáltunk, szökőkútban fürödtünk, órákig kerestünk jó helyet sörözésre, kidőltünk egy casino bárjában, de a kedvencem a Tom Trouble nevű 60 körüli fazon volt, aki állítása szerint iszonyatosan nagy zenész. Ha esetleg valaki megtalálná a munkáit, legyen kedves cybermadárral elküldeni, mert én nem nagyon hittem el amit mondott.
A hosszúra nyúlt éjszakázás és a késő reggeli kávé után Brian felajánlotta, hogy ha úgysincs mit csinálnom miért nem megyek el vele vissza Los Angelesbe. Valamiért hirtelen nem vetettem magam rá az ötletre, de pár nap rágódás és semmit tevés után a szobámban arra jutottam, hogy mégis elfogadom a meghívást, így kikértem a maradék lóvémat, összepakoltam, és este már a buszon ültem LA felé.
Namost ugye arról is kell néhány szót szólni, hogy milyen helyre is érkeztem Los Angelesben. Brian nem milliomos fajta, ez már akkor látszott rajta, amikor ugyanolyan csórójeggyel jött koncertre mint én. Ennek ellenére amikor először leírta a címét, nem kicsit kerekedett ki a szemem, mert konkrétan 5 percre volt a hollywood bvld-től, ami elég puccos környéknek számít. Mint kiderült, természetesen mindennek megvan a jó oka. Brian pár hónapja elkezdett dolgozni egy musicalen, ezért költözött LA-be, viszont nem volt hol laknia. A munkatársa viszont ismert egy házaspárt akiknél épp volt üres szoba, így befogadták. Saul, 50-60 év körüli zsidó ügyvéd (a zsidóság az ő esetében még nem is annyira érdekes, de majd ha továbbmegyünk, higgyétek el, az lesz :D ), valamint Maria, a feleség, plusz Cash, a labrador. Így kerültem én is a Mnt. Olympia-ra az istenek közé :)
Day1: autós városnézés
Los Angelesről tudni kell, hogy szörnyű a közlekedés. Folyamatosan dugók vannak, és egy 10 perces utat örülsz ha 1 óra alatt képes vagy megtenni. Saultól még egy feladatot is kaptunk, valami levelet kellett elvinnünk A-ból B-be, mi meg persze közbeiktattunk minden érdekes dolgot. Brian vezetés közben nagyjából fél percenként mutatott egy egy helyet, és mesélt, hogy mi miért híres. Igen, az egész nap során a legtöbbször elhangzott szó a híres volt. Persze én negyedét se tudtam mihez kötni, egyedül a Universal Studios maradt meg. A hosszas autókázás után végül a Getty múzeumba jutottunk, ami egyesek szerint nem csak LA, de egész amerika, sőt az egész világ egyik legjobb múzeuma. Meg kell hagyni hogy nagyon csinos kis létesítmény, viszont maga a kiállítás szerintem nem volt nagy szám. Viszont egy nagy piros pont jár a helynek, mert itt láttam élőben először kolibrit :)
Day2: fene a magyarokba...
Akik a korábbi utat követték talán még emlékezhetnek a Clevelandi túra azon állomására, amikor rámjött a magyar kajálhatnék, és felkerestünk egy magyar éttermet, de az zárva volt. Nem tudom mi van ezekkel az amerikai magyarokkal, mert nagyon nem akarnak engem kiszolgálni. LAben is találtam egy ígéretes magyar kajáldát, de sajna ahogy odaértünk, zárva volt. Semmi magyarázat, semmi kiírás, csak zárva. De nézzük a dolgok jó oldalát... Emiatt kénytelenek voltunk egy másik helyre betérni, ahol egy random anonim alkoholista gyűlés zajlott. Teljes az összezavarodottság :D
Az alkoholisták után megint LA valami nagyon híres utcájára mentünk, persze nem tudom miért :) Viszont full véletlenül egy képregény bolt mellett parkoltunk le. Az egyik barátomnak még kiutazásom előtt beígértem, hogy ha szembe jön velem egy bolt, veszek neki valami aranyosságot, és mázli, hogy ez megtörtént, különben kihagytam volna életem első és valószínű egyetlen képregény vásárlását.
A nap zárása viszont mindent vitt. Santa Monica, és az óceánpart... Megint :) Mesélhetnék sokat erről, viszont a képek kifejezőbbek.
A múltkori bejegyzésemben meséltem arról a bizonyos mólóról, és mázli-nem mázli, de most épp ott kötöttünk ki. Story time: Briannek pár éve volt valami nyűgje a fülével, és azóta nagyon figyel, hogy ne legyen túl hangos zaj közelében, vagy ha mégis, akkor füldugót használ. Arra viszont nem számított, hogy a móló parti hely lesz, és nem volt nála semmi ilyesmi célra. A női táska viszont sok mindent rejt magában. Így például tampont is...
Day3: rockreggeli a hippikkel
Igazából hazudok, mert ez a reggeli előző nap volt, de blokkosítva erre a napra jobban illett volna :) Lényeg, hogy az Olimpusz hegy tövében található egy kis boltocska, mellette pedig egy gyönyörű kis szabad téri kávézó, a lehető leghippibb hippi módban. A városi legenda szerint Slash apukája heti legalább egyszer megfordul itt, sőt, néha még Slash maga is.
Valamint pont ennek a kis kávézónak a tövében van egy fal is, amit nehezen dekódolható firkák szegélyeznek. Nem mondom biztosra, de bennem teljesen a rock nagyjai jutottak eszembe ahogy ránéztem. Ti mit gondoltok?
Én meg addig mit csináltam? Próbáltam szállást keresni az estére, meg Saul gyerekei bejelentkeztek, hogy ott töltenék az estét, és nekünk már nem lett volna hely. Ez viszont az utolsó pillanatban elég nehéz elintézni, mivel se nekem, se Briannak nem volt semmi pénz a számlánkon, úgyhogy kénytelen voltam a couchsurfhöz folyamodni. Elkeseredettségemben legalább 20 embernek írtam, és brutál hogy kik vannak... Legyen elég ha annyit mondok, nudizmus.. :D
Viszont volt egy kedves srác, aki tényleg nagyon sajnálta, hogy nem tud minket vendégül látni, mert mások voltak nála, így este 7kor még mindig nem volt hova mennünk, és már azon gondolkoztunk, hogy a kocsiban töltjük az éjszakát. Mire Maria kinyögte, hogy a gyerekek mégse érnek oda aznap, úgyhogy fölösleges volt az egész napi parázás, mert mégiscsak lesz helyünk.
Halleluia
És akkor jött Brian fellépése. Szegényem pont az első volt, úgyhogy rajtam kívül csak Maria, Saul, meg Saul szülei voltak ott :D Pig 'n' whistle underground pub. fura képet festett így a hely.
Brian viszont nagyon jól játszott. A hely tulajdonosa felkérte, hogy az egyik ismerősének a felvételén vokálozzon. Úgyhogy nagy gratula meg pacsi neki.
A többi fellépő is egész aranyos volt. Brian után volt egy csávó aki mondjuk majd kikergetett a világból, annyira szar volt, de utána volt egy csaj akinek az előadását Brian úgy jellemezte, hogy olyan, mintha be lenne rúgva, és épp vajúdna. A kedvencem viszont az utolsó srác volt, aki egy elég komoly stand up comedyt adott elő, a why dont you be my friend szám előadása közben. Azóta is kedvencem az a csávó :D
Az est további részét a hollywood bvld-n töltöttük, és találtunk egy elég komoly, Escape Hotel nevű helyet, ami sajna annyira tele volt, hogy mi már nem tudtuk kipróbálni. Másik érdekesség, hogy megtaláltuk a Király pizzázót is, annyi különbséggel, hogy nem 200ft, hanem 5dollár volt egy szelet, meg sokkal szarabb...
Az abszol út vicces része az estének amúgy, hogy már a coldplay koncert után Brian kézműves sört szeretett volna inni, de nem találtunk. Itt viszont egy full random helyen lefordultam a hollywood bvld-ről, és 20 méterrel arrébb ez a hely fogadott.
Ezt hívják úgy, hogy mázli.
Day4: roadtrip
Egyben az utolsó napom is LAben. Ami rengeteg meglepetést tartogatott a számomra. Először is Brian felajánlotta, hogy visszavisz Las Vegasba kocsival. Másodszor szerzett ott estére szállást. De ne rohanjunk ennyire előre, mert ez megér egy misét..
Szóval úgy kezdődött a reggelem, hogy hajnalok hajnalán fel kellett kelni, mert jött a bejárónő (ééééérted... bejárónő.. még sose voltam olyan lakásban, ahol volt bejárónő). Hulla fáradtan letámolyogtam a medencéhez, és elfogyasztottam a jól kidolgozott cigi/kávé kombómat. Amikor is Saul kihajolt az erkélyen és kölcsön kérte az öngyújtómat, majd felhívott, hogy 'beszéljünk zöldségeket'.. If you know what i mean...
Ezután csoportosan át kellett fáradnunk Saul szüleihez, mert ők adták kölcsön a Las Vegasi lakásukat estére, plusz még reggelire is behívtak. Mint már mondtam, ez egy idős, 90 és a halál közötti házaspár, akik Auswitzi menekültek. Itt viszont sikerült egy szép életet felépíteniük. Annyira szépet, hogy a lakásuk úgy nézett ki, mint egy palota. Volt benne még két királyi szék is. Nem viccelek. Ha nem éreztem volna kellemetlennek, körbefényképeztem volna a helyet. De csak hogy el tudjátok képzelni azt a fényűzést, had fessek le nektek egy kis képet a lakásról. Alsó szint, fürdőszoba. Márvány padló, tükröződő plafon. Arany, hattyú alakú csap... mégegyszer. ARANY! HATTYÚ!!!! WTF?
Innen viszont nem várt ránk más, csak az út. Én meg szemét módon kihasználva a lehetőséget, hogy nem busszal kell visszajutnom Las Vegasba, alternatív útvonalat javasoltam. Pár óra kitérővel a Death Valley felé irányítottam Briant, aki az elején még készségesen mondogatta, hogy menjünk csak, menjünk... Nem kellett sok, hogy megbánja :D
Hivatalosan a túra 6és fél óra lett volna, nekünk sikerült 13 alatt abszolválni.
Sőt... Amerika... Biztos láttatok már olyan képet, amikor az orrod előtt ott van az út, és ameddig a szem ellát egyenesen megy...
Menjél!
Brian amúgy egy kedves, aranyos, szeretni való csávó, viszont az idő menedzsmentje szörnyű... A cél ugyebár ezzel az úttal az lett volna, hogy megnézzük a Death Valley-t. Plusz persze, ez út közben derült ki, a U2 Joshua tree borítójának a fényképeit is itt készítették, és elvileg meg lehet találni a helyet.
No de az a fránya idő menedzsment...
Nem mondom, hogy csúnya helyeken álltunk meg, mert tényleg volt jópár gyönyörű...
Viszont a sok megállóval annyit értünk el, hogy az utóbbi képen már bőven lement a nap, így a Joshua treehez, már sötétben értünk.
Az eredeti fa sajnos már nem él, viszont elég komoly instrukciókat adott internet nagyurunk, hogy pontosan merre is kell keresni, és mi nem voltunk restek. Kerestük és kerestük és kerestük, mire ránksötétedett... Viszont szeretném azt hinni, hogy megtaláltuk. Persze ezt nem bizonyítja semmi, mert a kidőlt fa maradványait nem találtuk meg, se a mellette hagyott U2 relikviákat, viszont az élő fa körében gyanúsan voltak elrendezve a kövek, és tele volt minden lábnyomokkal. (a sivatag és a semmi közepén miért lennének itt lábnyomok, ha nem a U2 miatt??)
Sajnos viszont a teljes sivatagi sötétségben nem lehettem biztos semmiben :/ Én meg elszontyolodtam. Utolsó estém az USAban, és isten tudja mikor lesz lehetőségem megint erre vetődni. És az egy dolog, hogy a joshua treet nem találtuk a sötétben, de a Death Valley sétáló kövei meg sósivataga még előttünk volt. Amiből nem láttam lókakkancsot sem :'(
Nem csoda hát, hogy kicsit magamba fordultam. Brian persze aranyos volt, próbált felvidítani, énekelgetett nekem, aranyos sztorikat mesélgetett, de nem nagyon sikerült összekaparnia a lelki világomat. Egészen addig, amíg ki nem értünk a Death Valleyből, és nem tudtuk eldönteni, hogy jobbra vagy balra kell e mennünk... Viszont pont volt egy kis fogadó mellettünk, úgyhogy úgy döntöttünk, megállunk egy pihenőre. És az éjszaka és a semmi közepén egy operaházat találtunk...
Az a két alak ott a képen nem mi vagyunk... Mekkora a valószínűsége, hogy egy ilyen helyen emberekkel találkozzunk? Nagyjából semmi... Viszont elkezdtünk velük beszélgetni, és folytattuk is vagy 2 órán keresztül. Kiderült róluk, hogy Anyuka, plusz két fiacskája éppen erre nyaral, viszont a fogadóban már nem volt több hely, úgyhogy ők is csak itt hesszelgettek. Ultimate véletlen, hogy a nőcinek van még 2 gyereke, akikből az egyik Los Angeles klubbjaiban szokott zenélgetni, és Brian egyik kedvence.
És innen még mindig volt 3 óra mire hazaértünk....
2016. szeptember 4., vasárnap
Angyalok és szarvihar
Kezdjük az angyalokkal. Hálásabb téma.
Múlt héten volt szerencsém ellátogatni Los Angelesbe. juhiii :) hosszas szervezkedés után elintéztem, hogy Alex és én együtt vehettük ki a szabad napunkat, és meg se álltunk az angyalok városáig. Mármint persze, egy pisi szünetre azért megálltunk, de amúgy a laza 4 és fél órás utat egy huzamban toltuk le. Amikor a normális reggeli ébresztésem szólt, mi már a Hollywood blvd. közelében jártunk.
Javaslom, hogy ne akkor kezdjen el érdekelni a hely, amikor már odaértél. Érdemesebb kicsivel előbb megguglizni a helyet, hogy ne ott kelljen. Annyi szerencsére egyértelmű, hogy itt vannak a csillagok, meg a hely, ahol az Oscar díjakat adják át.
Igen, abban a csodás épületben épp mögöttünk. Azon kívül amit még láttam az sok turista volt... Nagyon sok. Hitem szerint innen kellett volna lennie egy helynek ahonnan lehet fényképezkedni a Hollywood felirattal, és igazam is lett.
Ott is van. Nem látod? Na neeee.... Nagyítsd ki a képet és Alex feje meg az épület között félúton ott van... valahol...
Csalódásunkat nem kevésbé leplezve kalandra indult a nagy csapat... A küldetés.. feljutni a hollywood felirathoz. Amit a google maps nem támogatott... Valami csillagvizsgálóhoz irányított minket, ami csak két dombbal volt arrébb mint mi szerettünk volna menni. Így viccet nem ismerve kezembe vettem a térképet, és jó navigátorként elirányítottam magunkat a tökéletes helyre. Vagyis ez lett volna a terv. Az egyetlen út, amit a térkép mutatott a felirathoz természetesen le volt zárva, csak gyalog lehetett volna menni, viszont 40 fokban tűző napon nem nagyon volt kedvünk egy kb egy órás sétához, úgyhogy a B tervhez folyamodtunk. A budai hegyek egysávos útjait is megszégyenítő labirintusban a következő helyre bukkantam.
Aki nem hiszi, járjon utána, de úgyse fog... Ha azon a törpi utcácskán szemben leparkolsz, onnan kezdődik egy földút, amiről tökéletes rálátásod van a feliratra.
Mondom én :) A képen balra pakoltunk kb 20 méterre, jobbra pedig a híres Hollywood felirat! Izgi, mi? Itt legalább 20 ezer fénykép készült, de nem fárasztanálak titeket a pózolásaimmal.
Mire végeztünk a memórakártyagyilkos küldetéssel, már volt vagy délután 4, így a gyomrom könyörgésének már nem tudtam tovább ellen állni, és ugyanezen a kis domboldalon belefutottunk egy helyi kis kajáldába.
A feeling remélem azért nektek is adja. Gyönyörű kis barátságos hely, ahol a beérkezőket nevükön köszöntik a pultosok. Jegesteát meg tejesüvegben felszolgált vizet isznak a népek, én meg csak kiélveztem a helyzetet. Vagyis élveztem volna, mivel internet nagyurunk megsúgta a választ hogy a hollywood forever temető 5kor zár. Azaz a hamburgeremnek csomagolás lett a vége.
Kérdezhetnétek, hogy miért is fontos az a temető, de erre én nem tudom a választ, hanem Alex, mivel ő nagy Ramones rajongó, és a zenekar 2 tagja is ebben a temetőben lett eltemetve. Kihagyhatatlan program, tekintve hogy az új kedvenc kajáldámtól 10 percre van kocsival.
Ezeket persze csak a rend kedvéért. A legfurcsább élményem ebben a temetőben nem az volt, hogy a hamburgerem maradékát a sírkövek között fogyasztottam el, hanem hogy mintha ez a két sírkő különleges vonzerővel bírt volna, mert sehol máshol nem láttam embereket, csak itt, és nem tudom milyen indíttatásból, de mindenki csak pózolt meg fényképezkedett, aztán továbbállt. A végére már annyira idegesített ez a dolog, hogy úgy éreztem egyenlítenem kell a szellemekkel, így gyújtottam egy gyertyát... Mert a sok Ramones rajongó ennyit se tudott megtenni... Bele se kezdek a morcogásomba...
Mivel hogy a Los Angelesi túránk következő és egyben utolsó állomása az én kívánságom volt. Akar valaki tippelni?
IIIIgen, az óceánpart, és itt viszont engedjétek meg, hogy lesújtsalak titeket még pár képpel, mert egyszerűen káprázatos hely :)
Itt még a világosban, és még cipőben, de kitartóan megyek a víz felé. Itt volt egy fura gondolatom... Még anno általános iskolában az egyik tanárom mesélte, hogy van valahol a mexikói határ közelében egy vidámpark ami egy mólóra épült és ott van valami fene nagy hullámvasút. Ha egyre gondolunk, akkor itt volt balra pár kilométerre.
Ezen felül persze az se kutya érzés, hogy az otthonod között már nem csak egy óceán választ el, hanem egy földrész és egy óceán... Ha hajóra pattantam volna itt akkor olyan messze lett volna Japán mint Magyarország... Persze eltúlozva. Minden esetre ezen a képen az egyik oldalamon az 'új világ' a másikon meg a föld legnagyobb óceánja. Érezted már magad kicsinek?
Hogy maradjunk a kalandos témáknál, mesélnék nektek pár szóban azért még egy másik aranyos élményemről is. A minap ahogy kocsikáztunk hazafelé a városból megláttam egy plakátot ami egy Bosszúállókos akármicsodát hirdetett és megragadta fejembe. Google barátunk itt szerencsére kisegített, és a következő szabadnapomon már a Bosszúállók kiállításon járkáltam. Abszolút plusz pont, hogy az egész 'self guided', azaz le lehet tölteni hozzá egy mobil appot, ami végigvezet a kiállításon. Az egész köré természetesen még egy témát is húztak. Mi, bátor jelentkezők, a SHILDhez megyünk tartalékos kiképzésre, és meg kell tanulnunk a szuperhősök történetét hogy tudjuk őket kezelni egy esetleges para helyzetben.
Sok mással egyetemben pl megpróbálhattuk felemelni Thor kalapácsát. Okosoknak Mjolnirt. Természetesen én is megpróbáltam. És mivel még nem repültem haza vele, gondolhatjátok hogy nem sikerült felemelni...
Ki volt állítva szépen sorjában Vasember minden ruhára, még a Hulkverő is :D
Ennek ellenére a kedvenc részem a Vasember repülés szimulátor volt. Odaültettek ehhez a géphez, ami valami módon érzékeli, hogy mire figyelsz, és arra irányítja a 'gépedet'. Azaz kvázi az elmémmel irányítottam a repülőmet :D Persze nagyobb poén lett volna ha sikerül rendesen koncentrálnom, mert 0, azaz abszolút nulla eredményt értem el. De szerencsére a szuperhős akadémián nem buktam el, mert utolsó lépésben le kellett győznünk Ultront, természetesen a mobil appunk segítségével :) Nem mondom hogy kihagyhatatlan Las Vegasi élmény, de a Marvel rajongóknak biztosan tetszeni fog.
Innentől viszont nem tudom már elkerülni a történet szarvihar részét :/
Aki mára már elfáradt az olvasásban leírom a rövid sztorit. Kirúgtak. No para, kifizetnek, a hazautam is rendben van, de a következő két hetet városnézéssel kell töltenem.. jujj de rossz nekem...
Megtörtént tehát az amiről eddig nem írhattam. Most viszont hogy már nem állok a 'szolgálatukban' nem kell többé mellébeszélnem. Itt a teljes sztori:
Amíg Petiék még nyaraltak, Peti felesége, Sandra, többször is felhívott hogy variáljam át a beosztást. Ha hirtelen feltennétek a kérdést magatokban, hogy jön a képbe Sandra, akkor nagyon jó helyen jártok a probléma felfedésével kapcsolatban. Először is, nem vagyok full gyökér, azaz ha valakit beosztok melózni, az nem azért van mert reggel sz@rás közben ez jutott az eszembe. Másrészről ki ez a Sandra, hogy felhívjon engem a szabadnapomon és utasítgasson? Már akkor is mondtam neki, hogy egyet értek vele, viszont bármi melóval kapcsolatos témát nekem Petivel kell megbeszélnem. 10 percig ismételgettem ezt az egy mondatot, mire sikerült végre megszabadulnom tőle.
Amikor viszont végre több mint két hét után a család visszatért a nyaralásból, szerintetek vajon kivel hozott előbb össze a sors, Petivel vagy drága asszonykájával? Nem Murphy lenne, ha nem az utóbbi lenne. Sandra ahogy belépett az ajtón elkezdte osztani a jóságos észt, én meg visszatértem a mantrámhoz, miszerint ami a melóhoz köthető, arról nekem Petivel kell beszélnem. Természetesen jött a szembe szél. Mit képzelek magamról, hogy így beszélek vele, hisz ő meg Peti együtt van (tééééényleg??? ez meglepetés...), meg hogy ő mennyiszer bevédte a seggemet (hogy mitől azt nem tudom) stb stb. Én meg megmutattam a szerződésemet amit Petivel kötöttem, amin közvetlen felettesemként Peti van megjelölve, és nem Sandra. Valami isteni erőm lehet, mert egy mondattal (Peti a főnököm, nekem erről vele kell beszélnem) sikerült elég csúnyán kiborítanom Sandrát. A végén szegény lány már kb ordított velem, én meg semmi mást nem mondtam, minthogy nekem erről vele nem kell beszélnem. Persze én is kiborultam. Mi az hogy az én munkámhoz igazából nem köthető személy elkezd ugatni nekem, olyan stílusban, mintha én valami huszadik senki lennék, és ő meg a világ királya. Azért lettem felvéve mert el tudok végezni egy bizonyos feladatot, amit el is végeztem. Egy olyan feladatot ami megérte nekik hogy vagyonokat költsenek arra hogy én kint segítsek nekik. Kíváncsi lennék hogy egy pénzügyi tanácsadóval meg merte-e volna ütni ezt a hangnemet. Az persze nem tettszett neki, hogy én meg visszaszólok.
Fiúk, lányok! Egy apró jó tanács. Ne engedjétek hogy akárki is semmibe vegyen titeket. Tök mindegy, hogy mit dolgoztok, teljesen mindegy hogy az utcán irányítjátok a forgalmat, a tescoban pakoljátok a polcokat, vagy egy céget irányítotok. Mindenkinek megvan a saját értéke, és ne engedjétek senkinek, hogy lekezelő legyen veletek.
A szóváltásunk annyival ért véget, hogy Sandra villámokat szórva felhívta Petit, hogy mikor érkezik már meg, mert el kéne beszélgetni ezzel a neveletlen fruskával aka. Én. Peti 2 perc múlva be is robogott, de Sandra reményeivel ellenében nem rúgott ki engem ezzel a lendülettel, sőt még nem is velem ült le beszélni elsőre. Hanem Dannal. Emlékeztek a kopasz öregre akiről már korábban meséltem. Arany pofa, és az egész balhét végighallgatta. És nagyon durván az én oldalamat fogta, hiába próbálta Sandra többször is a földbe döngölni az egóját és elkergetni. Dan akkor volt csak hajlandó elmenni, amikor én kértem rá, mondván, hogy ez nem az ő harca. (Ennyit rólad Sandra, ennyi befolyást tudsz tenni a munkásaidon... oh, jah, hogy nem is a te embereid...)
Dan viszont Petivel való beszélgetése kezdetén mát tisztázta, hogy felmond. És hiába gondolnátok, hogy ez egy hirtelen elhatározás volt a korábbi balhé miatt, Dan már két héttel ez előtt tudta hogy el fog menni. A Basement, akiknél korábban voltunk teszt játszani, felkérték, hogy dolgozzon nekik. Jobb fizetés, kiegyensúlyozottabb meló, kevésbe gyökér és hozzá nem értő főnökség. Amiről én az első ajánlat óta tudtam. Dan munkájáról annyit, hogy ő volt a legjobb emberünk. Mindent megcsinált amit kértem tőle, mindent tökéletesen tudott. Peti a szar hozzáállásával elkergette az egyetlen egy kompatibilis játékvezetőnket. Cserébe viszont maradt neki valaki, aki nem tud beszélgetni a vendégekkel, valaki, aki nem tud rendesen összepakolni egy szobát sem, és egy, aki hiába jó munkaerő van 2 másik melója, így sose fog teljes odaadással dolgozni, és mint lesz egy jobb munkalehetőség le fog lépni. Az éppen kiképzés alatt álló emberünket aki viszont még beválhatott volna, átrakták, hogy legyen Sandra asszisztense. Gratulálok... Így már értitek miért beszéltem az előző bejegyzésben vihar előtti csendről.
Lényeg a lényeg, és ezt már fogjuk rövidre: Peti ultimátumot adott nekem. Vagy bocsánatot kérek Sandrától, vagy nem tartanak tovább igényt a szolgálataimra. Amit én el is fogadtam, egy feltétellel: ha Sandra is viszonozza a gesztust. Persze a nagyasszonynak nem tettszett az ötlet, az ő szavaival élve 'én megyek vagy ő megy'. Azt hogy miért kellett kicsapni ekkora hisztit úgy, hogy közben még kb 2 hetem volt hátra nem tudom. Mindenesetre a maradék időmet itt teljes szabadságban töltöm. Sokáig persze eléggé letargikus volt a hangulatom, mert úgy éreztem, hogy sikertelenül zárult az első 'küldetésem', de be kellett látnom, hogy semmi pénzért se csináltam volna másképp. Ennyit tudtam tenni és nem többet.
És ahogy végre kialakult bennem a béke a helyzettel, az is világossá vált, hogy még van itt egy hetem, amit azzal töltök amivel csak akarok. Nem kell itthon ülnöm és sorozatot bámulnom. Ez mégis csak fcking amerika.
Úgyhogy úgy döntöttem elmegyek Los Angelesbe. De csak mert szeretem a keretes szerkezetet a szövegeimben :)
Úgyhogy ezennel jó reggelt nektek, nekem meg jó, tervezgetéssel teli estét
Lényeg a lényeg, és ezt már fogjuk rövidre: Peti ultimátumot adott nekem. Vagy bocsánatot kérek Sandrától, vagy nem tartanak tovább igényt a szolgálataimra. Amit én el is fogadtam, egy feltétellel: ha Sandra is viszonozza a gesztust. Persze a nagyasszonynak nem tettszett az ötlet, az ő szavaival élve 'én megyek vagy ő megy'. Azt hogy miért kellett kicsapni ekkora hisztit úgy, hogy közben még kb 2 hetem volt hátra nem tudom. Mindenesetre a maradék időmet itt teljes szabadságban töltöm. Sokáig persze eléggé letargikus volt a hangulatom, mert úgy éreztem, hogy sikertelenül zárult az első 'küldetésem', de be kellett látnom, hogy semmi pénzért se csináltam volna másképp. Ennyit tudtam tenni és nem többet.
És ahogy végre kialakult bennem a béke a helyzettel, az is világossá vált, hogy még van itt egy hetem, amit azzal töltök amivel csak akarok. Nem kell itthon ülnöm és sorozatot bámulnom. Ez mégis csak fcking amerika.
Úgyhogy úgy döntöttem elmegyek Los Angelesbe. De csak mert szeretem a keretes szerkezetet a szövegeimben :)
Úgyhogy ezennel jó reggelt nektek, nekem meg jó, tervezgetéssel teli estét
2016. augusztus 18., csütörtök
vihar előtti csönd
Üdv!
Bocsássatok meg, hogy sokáig nem írtam, de munkám szépen lassan rémálommá változik. A korrektség híveként nem akartam olyan dolgokról írni, ami a cégen belüli viszályokról meg problémákról szól. Különösen úgy, hogy bőven van még olyan hír, ami még nem is jutott el mindenkihez. Mivel viszont ezen kívül nem sok minden más járt az eszemben, nem tudtam miről írni. Pár dologról most már szerencsére beszámolhatok, de az oroszlán része a híreknek úgyis majd egy-két hét múlva üt be. Addig meg csak ülök a sarokban, a vihar előtti csöndben.
Az a pár dolog meg annyiban merül ki, hogy főnök urunk már több mint két hete elutazott nyaralni, viszont senki se tudja, hogy hova, és meddig lesz távol. Nem volt előre leegyeztetve semmi, de ha lehet hinni a híreszteléseknek, akkor hétfőn vagy pénteken jön vissza... Addig én próbálom vinni a hátamon a bizniszt, úgy hogy fingom sincs semmiről. Zéró tájékoztatással próbálom egyben tartani a helyet, és közben viszont kaptam már híreket, amik egy elég durva szétesést eredményezhetnek a következő pár hétben. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de nem hiszem, hogy sokáig fog ilyen körülmények között működni a hely.
Részemről viszont furcsa mód ez a helyzet felettébb felemelő. Sose gondoltam magam egy nagyon komoly embernek, és ha csak a tényeket nézzük, még totál lúzernek is mondhatnám magam. Kibuktam az egyetemről, bent ragadtam a diákmelómban (apám mondta mindig, hogy diákként ne dolgozz sokáig egy helyen.), heti jó ha 3 napot tudok dolgozni, és örülök ha az albimat ki tudom belőle fizetni... Ennek ellenére viszont ledobtak a világ másik felén, hogy építsek egy céget, de nem adnak hozzá eszközöket. Nincs hatalmam az embereim fölött, a fizetésük fölött, a foglalásaink fölött, igazából semmim sincs... A legelső szabadulós helyemet is több szabadságot kaptam a munkám végzésében mint itt... DE sorra gyártom a jelentéseket, jó kapcsolatom van az alkalmazottakkal, a vásárlóink elégedettek. A részleteket hagyjuk majd az atombomba utánra....
Ami viszont ezen kívül történt...
A korábban említett tinder srácot felkeresve kerítettem magamnak egy jó esti programot... mondtam már... unalmas itt az élet magamban... ajánlott valami mexikói kajáldát (már elegem van a sok mexikóiból.. nagyanyum rakottkáposztáját akarom!!), utána meg kis velencébe vitt állítólag valami nagyon komoly rock clubba.. ahogy beléptünk a helyre az arcom a csalódottság mintapéldánya lett..
A csodás estém örömére a másnapi programot lemondtam, és inkább magam vettem nyakamba a várost. Mármint vettem volna, csak nem szeretek egyedül közlekedni, és este 7 volt, mire rászedtem magam, hogy ha más nem is, azért egy kávéra ugorjak már ki, legalább a buszon nem kell átszállni, nem lesz nagy dolog. És milyen jó dolog, hogy nekiindultam. A kávém után feltűnt, hogy a stratoshere gyaloglótávon van, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelni úgy döntöttem 'megmászom' a monstrumot. A statosphere egy laza 110 emelet magas torony, aminek a tetején kilátó van, meg egy csomó más játék, amit legjobban a következő videó mutat.
Szerencsére nem kell azt mondanom, hogy én mind ehhez túlságosan félős vagyok, mert épp egy vihar közeledett, úgyhogy az összes játékot és a legfelső emeletet is lezárták, csak a 108-on lévő kávézó volt nyitva. Halleluja! Bár nekem már az is pont elegendő adrenalint adott, hogy ezt a 108 emeletet kb 1 perc alatt tettük meg, fent éreztem, hogy mozog alattam az épület, sőt utána még ezt az utat még lefelé is meg kellett tenni.
A minőség nem a legjobb, de azért az érzést nagyjából adja. A blogom Phoenixi részében emlékszem említettem, hogy mekkora élmény volt úgy végigrepülni a város felett, hogy akármerre néztem csak a fényeket láttam. Itt annyi különbség volt, hogy nem repültem, csak álltam a város felett (ezt neked corvintető..), és hiába tudtam, hogy a várost minden oldalról helyek határolják, mégse láttam semmit csak a várost. Meg persze jópár villámot. Nővérem imádta volna.. :D
Útközben még szembe jött velem egy tipikus vegasi kápolna is. Házasodjatok. With additional Elvis...
Egy hét kihagyás után újult erővel léptem vissza a móka világába. A szabadnapom előtti este volt nálunk egy másik szabaduló szoba csapatépítésre. A főnökük meghívott Dannal a másnapra esedékes staff openingjre. Ami a következő hely tőszomszédságában volt... Amerika.. let's not talk about this..
A játék maga a Basement nevet viseli. A sztori szerint egy ember elrabolt minket, bezár az alaksorba, de ad lehetőséget kijutásra. 45 percünk van, utána gyilkos gázzal tölti meg a szobát. A játék alatt voltak színészek a szobában, a sztori szerint ők már régebb óta az emberünk fogjai. Ez eddig felkeltette az érdeklődésemet, viszont a színészekkel együtt 14en voltunk a szobában. Én nem vagyok teljesen elveszve a szabaduló szobák világában, de a 45 perc alatt nem találtam mást, csak egy kulcsot, ezen kívül fingom sincs, hogy mi történt ezen kívül a szobában. Értékelésem 3/10. Ezt is csak azért mert a fogadóterük viszont elég komolyan meg volt csinálva.
Dannal nagy sikert aratott amúgy az együtt töltött idő, és mivel a következő szabadnapom is pont egybe esett az övével, meghívott, hogy menjünk el egy ismerőse bűvész showjára. Danről annyit kell tudni, hogy kb 40 éves, veterán katona, nagydarab, kopasz (képzeljétek el Mr. Muscle lefolyótisztító arcát), és ő is bűvészkedéssel kereste sokáig a kenyerét. Lényeg a lényeg, hogy tudom hogy hajlítják a bűvészek az érmét ;) A barátja műsora brutál amerikai volt. Nagyon szenzáció hajhász, nagyon pózer, és semmi eredetiség. Ennek ellenére persze szórakoztató. Külön aranyos volt, hogy a Fermont streeten volt pont azon a helyen ahol az előző látogatásomkor mindig wcre mentem. Ezután mivel még kora volt, úgy döntöttünk benézünk egy helyi meleg bárba... Igen anya.. Melegbárba.. :D
Ami egy laza csütörtök estén még vegasban sem annyira érdekes mint amilyennek hangzik. Megható volt viszont a két latino srác ahogy az üres táncparketten kerülgetik egymást, táncolnak, néha összemorcognak kicsit, aztán egy csókkal kibékülnek. Aranyos volt volt látni, hogy legalább ők jól megvannak párban. Én meg a sarkokban üldögéltem a varázslóval és kártya trükköket tanultam... De szerencsére az este fénypontja is megvolt amikor Ádám barátom szakállát IS megszégyenítő szőrzetű srác megállt mellettem, hogy felessel kínáljon. Egy szál tangában. A morcosságom egy pillanat alatt megszűnt :D
További híreket egyenlőre homály fedi. Úgyhogy jóccakát nekem, jóreggelt nektek!
Bocsássatok meg, hogy sokáig nem írtam, de munkám szépen lassan rémálommá változik. A korrektség híveként nem akartam olyan dolgokról írni, ami a cégen belüli viszályokról meg problémákról szól. Különösen úgy, hogy bőven van még olyan hír, ami még nem is jutott el mindenkihez. Mivel viszont ezen kívül nem sok minden más járt az eszemben, nem tudtam miről írni. Pár dologról most már szerencsére beszámolhatok, de az oroszlán része a híreknek úgyis majd egy-két hét múlva üt be. Addig meg csak ülök a sarokban, a vihar előtti csöndben.
Az a pár dolog meg annyiban merül ki, hogy főnök urunk már több mint két hete elutazott nyaralni, viszont senki se tudja, hogy hova, és meddig lesz távol. Nem volt előre leegyeztetve semmi, de ha lehet hinni a híreszteléseknek, akkor hétfőn vagy pénteken jön vissza... Addig én próbálom vinni a hátamon a bizniszt, úgy hogy fingom sincs semmiről. Zéró tájékoztatással próbálom egyben tartani a helyet, és közben viszont kaptam már híreket, amik egy elég durva szétesést eredményezhetnek a következő pár hétben. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de nem hiszem, hogy sokáig fog ilyen körülmények között működni a hely.
Részemről viszont furcsa mód ez a helyzet felettébb felemelő. Sose gondoltam magam egy nagyon komoly embernek, és ha csak a tényeket nézzük, még totál lúzernek is mondhatnám magam. Kibuktam az egyetemről, bent ragadtam a diákmelómban (apám mondta mindig, hogy diákként ne dolgozz sokáig egy helyen.), heti jó ha 3 napot tudok dolgozni, és örülök ha az albimat ki tudom belőle fizetni... Ennek ellenére viszont ledobtak a világ másik felén, hogy építsek egy céget, de nem adnak hozzá eszközöket. Nincs hatalmam az embereim fölött, a fizetésük fölött, a foglalásaink fölött, igazából semmim sincs... A legelső szabadulós helyemet is több szabadságot kaptam a munkám végzésében mint itt... DE sorra gyártom a jelentéseket, jó kapcsolatom van az alkalmazottakkal, a vásárlóink elégedettek. A részleteket hagyjuk majd az atombomba utánra....
Ami viszont ezen kívül történt...
A korábban említett tinder srácot felkeresve kerítettem magamnak egy jó esti programot... mondtam már... unalmas itt az élet magamban... ajánlott valami mexikói kajáldát (már elegem van a sok mexikóiból.. nagyanyum rakottkáposztáját akarom!!), utána meg kis velencébe vitt állítólag valami nagyon komoly rock clubba.. ahogy beléptünk a helyre az arcom a csalódottság mintapéldánya lett..
A csodás estém örömére a másnapi programot lemondtam, és inkább magam vettem nyakamba a várost. Mármint vettem volna, csak nem szeretek egyedül közlekedni, és este 7 volt, mire rászedtem magam, hogy ha más nem is, azért egy kávéra ugorjak már ki, legalább a buszon nem kell átszállni, nem lesz nagy dolog. És milyen jó dolog, hogy nekiindultam. A kávém után feltűnt, hogy a stratoshere gyaloglótávon van, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelni úgy döntöttem 'megmászom' a monstrumot. A statosphere egy laza 110 emelet magas torony, aminek a tetején kilátó van, meg egy csomó más játék, amit legjobban a következő videó mutat.
Szerencsére nem kell azt mondanom, hogy én mind ehhez túlságosan félős vagyok, mert épp egy vihar közeledett, úgyhogy az összes játékot és a legfelső emeletet is lezárták, csak a 108-on lévő kávézó volt nyitva. Halleluja! Bár nekem már az is pont elegendő adrenalint adott, hogy ezt a 108 emeletet kb 1 perc alatt tettük meg, fent éreztem, hogy mozog alattam az épület, sőt utána még ezt az utat még lefelé is meg kellett tenni.
A minőség nem a legjobb, de azért az érzést nagyjából adja. A blogom Phoenixi részében emlékszem említettem, hogy mekkora élmény volt úgy végigrepülni a város felett, hogy akármerre néztem csak a fényeket láttam. Itt annyi különbség volt, hogy nem repültem, csak álltam a város felett (ezt neked corvintető..), és hiába tudtam, hogy a várost minden oldalról helyek határolják, mégse láttam semmit csak a várost. Meg persze jópár villámot. Nővérem imádta volna.. :D
Útközben még szembe jött velem egy tipikus vegasi kápolna is. Házasodjatok. With additional Elvis...
Egy hét kihagyás után újult erővel léptem vissza a móka világába. A szabadnapom előtti este volt nálunk egy másik szabaduló szoba csapatépítésre. A főnökük meghívott Dannal a másnapra esedékes staff openingjre. Ami a következő hely tőszomszédságában volt... Amerika.. let's not talk about this..
A játék maga a Basement nevet viseli. A sztori szerint egy ember elrabolt minket, bezár az alaksorba, de ad lehetőséget kijutásra. 45 percünk van, utána gyilkos gázzal tölti meg a szobát. A játék alatt voltak színészek a szobában, a sztori szerint ők már régebb óta az emberünk fogjai. Ez eddig felkeltette az érdeklődésemet, viszont a színészekkel együtt 14en voltunk a szobában. Én nem vagyok teljesen elveszve a szabaduló szobák világában, de a 45 perc alatt nem találtam mást, csak egy kulcsot, ezen kívül fingom sincs, hogy mi történt ezen kívül a szobában. Értékelésem 3/10. Ezt is csak azért mert a fogadóterük viszont elég komolyan meg volt csinálva.
Dannal nagy sikert aratott amúgy az együtt töltött idő, és mivel a következő szabadnapom is pont egybe esett az övével, meghívott, hogy menjünk el egy ismerőse bűvész showjára. Danről annyit kell tudni, hogy kb 40 éves, veterán katona, nagydarab, kopasz (képzeljétek el Mr. Muscle lefolyótisztító arcát), és ő is bűvészkedéssel kereste sokáig a kenyerét. Lényeg a lényeg, hogy tudom hogy hajlítják a bűvészek az érmét ;) A barátja műsora brutál amerikai volt. Nagyon szenzáció hajhász, nagyon pózer, és semmi eredetiség. Ennek ellenére persze szórakoztató. Külön aranyos volt, hogy a Fermont streeten volt pont azon a helyen ahol az előző látogatásomkor mindig wcre mentem. Ezután mivel még kora volt, úgy döntöttünk benézünk egy helyi meleg bárba... Igen anya.. Melegbárba.. :D
Ami egy laza csütörtök estén még vegasban sem annyira érdekes mint amilyennek hangzik. Megható volt viszont a két latino srác ahogy az üres táncparketten kerülgetik egymást, táncolnak, néha összemorcognak kicsit, aztán egy csókkal kibékülnek. Aranyos volt volt látni, hogy legalább ők jól megvannak párban. Én meg a sarkokban üldögéltem a varázslóval és kártya trükköket tanultam... De szerencsére az este fénypontja is megvolt amikor Ádám barátom szakállát IS megszégyenítő szőrzetű srác megállt mellettem, hogy felessel kínáljon. Egy szál tangában. A morcosságom egy pillanat alatt megszűnt :D
További híreket egyenlőre homály fedi. Úgyhogy jóccakát nekem, jóreggelt nektek!
2016. július 27., szerda
Amerikai tinder
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom tinderezek. Legtöbben gondolom tudjátok mi ez, de abban is hogy pl anyum nem. Úgyhogy csak a kedvéért szólnék pár szót a társkereső appok csodás világáról. Ugyanolyan mint az online bevásárlás. Kapsz pár képet, meg egy rövid leírást, aztán eldöntheted, hogy kell-e vagy sem. Kb egy éve volt is egy ilyen témájú bejegyzésem facebookon, ahol az egyik ismerősömmel kicsit túlzó módon ecsetelgettük hogy milyen emberek is regisztrálnak ilyen oldalakra. Konklúzió:
A) veszett csúnya / valami fura kattanás van a fejében
B) szexelni akar
C) elkeseredett, mert hiába akarna normális kapcsolatot, egyszerűen nem talál normális társat
Azaz ha valaha arra vetemednél, hogy egy ilyen oldalról találkozz valakivel, az esetek nagy többségében már a köszönés után menekülnél a helyzetből. Aztán ha mégis szimpatikus az illető, még mindig kiderülhet hogy gyökike, és szó nélkül felbukkanik a melóhelyeden, zaklat telefonon, hisztit csap mert nem írsz neki vissza (és ezek mind valós élmények)... De ha van olyan mázlid hogy nem egy orkkal hoz össze a sors, és még a fejében is nagyjából rendben vannak a dolgok, akkor azon fog felsülni a dolog, hogy elég nyilvánvalóan a szexre mennek az emberek.
Node mi más lehetőséged van? Ezt a témát is számtalanszor kibeszéltem már egy kedves barátommal. Unalmas emberek vagyunk. Folyamatosan melózunk, nincs sok szabadidőnk, amikor meg esetleg mégiscsak van, akkor meg a barátainkkal, már ha ők épp ráérnek. Ha meg nem akkor meg nincs sok kedve az embernek egyedül lemenni a sarki büfébe, hogy ott szedjen össze magának valakit. Lényeg a lényeg hogy nem egyszerű új emberekkel megismerkedni.
Még úgy se, hogy szabaduló szobában dolgozok. Perpill napi minimum 50 ember fordul meg körülöttem. Még ha extra módon flörtölök is, akkor is max annyit érek el, hogy talán visszajönnek egy másik szobába játszani, és lesz még plusz egy órám, hogy a kamera másik oldaláról csorgassam a nyálam. Bár a minap még az egyik vendég az ajtóból még dobott nekem egy puszit. Szuper -.-
Lényeg hogy nem egyszerű a helyzet. De mivel a csodás földünk egy full ismeretlen szegletében tengetem mindennapjaimat, és ez még egy jó ideig így is lesz, csak jó lenne pár embert megismerni. Úgyhogy tinderezek...
És itt csatolhatok vissza a múltkori bejegyzésemhez. Pont az MGMbe tartottam, hogy megnézzek egy Cirque Du Soleil előadást, és egy sráccal meg volt beszélve hogy velem tart. Nem akartam, hogy még a találkozásunk előtt már tudja, hogy hol lakok, úgyhogy nekiindultam busszal a városnak, ő meg útközben felvett. Daniel, 27 éves, és azzal keresi a kenyerét, hogy fegyvereket ad el a kormánynak. Értelmes ember, tök jól elbeszélgettünk, nem egy bányarém. Viszont emlékeztek hogyha ezzel a két kritériummal nincs baj, akkor mi lesz a következő buktató? Igen... Szintén kicsit túlozva (de nem túl sokat), nem szeretem ha a srác 5 perc után azt kérdezi, hogy 'akkor most hozzád megyünk, vagy hozzám'. Hiába éreztem magam tök jól az este, hiába tettszett az előadás, és hiába szórakoztam felhőtlenül azon, hogy prostikat kerestünk a kaszinóban, ahogy kezdett már esteledni, egyre kellemetlenebbé váltak a célozgatások. Ohh van kedved feljönni hozzám borozni kicsit, ooh lenne kedved megnézni még egy filmet, ooh ez, ooh az... Én meg nem szeretem a félrebeszélést. Mondtam a srácnak, hogy tudom mit akarsz, de nem. Jófej vagy, aranyos vagy, de nem.
Úgyhogy egy estét sikerült megúsznom... Teljesen kikészít a szituáció, amikor úgy érzem csak azért mert eljött velem színházba, a kövi lépésnek az kell lennie, és az az elvárt, meg a normális, hogy hazamegyek vele és egyből ledobom a ruháimat. Fun fakt fiúknak: ha nem reagálom le a célzásaidat, nem azért teszem mert nem értelek, hanem mert nem akarlak megérteni. És ha egyszer tisztán és érthetően mondtam nemet, akkor engedd el. De sajnos ennek a srácnak se sikerült elengednie. Ezért van az hogy megint itthon ülök a szabadnapomon ahelyett hogy vele süttetném a hasam valami vízesésnél a sivatagban.
Morcoskodásom végeztével viszont visszatértem a lone ranger modeba, és az MGM-es szabadnapom utáni napom elbuszoztam a Fermont Streetre. Kvázi Las Vegas Váci utcája. Node mi is a különbség?
Azért szerettem ezt az utcát, mert itt mindenki azért volt ott, hogy jól érezze magát. Nem volt egy morcos ember sem, senki aki ideges lett volna, vagy veszekedett volna a gyerekkel.
Először is: Fermont street...
Ahol patakokban folyik a sör...
És ha kövér vagy ingyen kajálhatsz...
Partizhatsz egész este fürdőköpenyben..
Ha unod az utcai portrésokat, most már inkább szobrot csinálnál magadról, azt is megteheted..
És egyet se félj, közben a rend éber őrei vigyáznak rád...
Bár azért itt is fogsz látni pár faszt...
Akár még privát chippendale fotózásod is lehet ;)
A hölgyek a pultról szórakoztatják az érdeklődőket...
Addig az urak kevésbé szégyenlősek :D
A) veszett csúnya / valami fura kattanás van a fejében
B) szexelni akar
C) elkeseredett, mert hiába akarna normális kapcsolatot, egyszerűen nem talál normális társat
Azaz ha valaha arra vetemednél, hogy egy ilyen oldalról találkozz valakivel, az esetek nagy többségében már a köszönés után menekülnél a helyzetből. Aztán ha mégis szimpatikus az illető, még mindig kiderülhet hogy gyökike, és szó nélkül felbukkanik a melóhelyeden, zaklat telefonon, hisztit csap mert nem írsz neki vissza (és ezek mind valós élmények)... De ha van olyan mázlid hogy nem egy orkkal hoz össze a sors, és még a fejében is nagyjából rendben vannak a dolgok, akkor azon fog felsülni a dolog, hogy elég nyilvánvalóan a szexre mennek az emberek.
Node mi más lehetőséged van? Ezt a témát is számtalanszor kibeszéltem már egy kedves barátommal. Unalmas emberek vagyunk. Folyamatosan melózunk, nincs sok szabadidőnk, amikor meg esetleg mégiscsak van, akkor meg a barátainkkal, már ha ők épp ráérnek. Ha meg nem akkor meg nincs sok kedve az embernek egyedül lemenni a sarki büfébe, hogy ott szedjen össze magának valakit. Lényeg a lényeg hogy nem egyszerű új emberekkel megismerkedni.
Még úgy se, hogy szabaduló szobában dolgozok. Perpill napi minimum 50 ember fordul meg körülöttem. Még ha extra módon flörtölök is, akkor is max annyit érek el, hogy talán visszajönnek egy másik szobába játszani, és lesz még plusz egy órám, hogy a kamera másik oldaláról csorgassam a nyálam. Bár a minap még az egyik vendég az ajtóból még dobott nekem egy puszit. Szuper -.-
Lényeg hogy nem egyszerű a helyzet. De mivel a csodás földünk egy full ismeretlen szegletében tengetem mindennapjaimat, és ez még egy jó ideig így is lesz, csak jó lenne pár embert megismerni. Úgyhogy tinderezek...
És itt csatolhatok vissza a múltkori bejegyzésemhez. Pont az MGMbe tartottam, hogy megnézzek egy Cirque Du Soleil előadást, és egy sráccal meg volt beszélve hogy velem tart. Nem akartam, hogy még a találkozásunk előtt már tudja, hogy hol lakok, úgyhogy nekiindultam busszal a városnak, ő meg útközben felvett. Daniel, 27 éves, és azzal keresi a kenyerét, hogy fegyvereket ad el a kormánynak. Értelmes ember, tök jól elbeszélgettünk, nem egy bányarém. Viszont emlékeztek hogyha ezzel a két kritériummal nincs baj, akkor mi lesz a következő buktató? Igen... Szintén kicsit túlozva (de nem túl sokat), nem szeretem ha a srác 5 perc után azt kérdezi, hogy 'akkor most hozzád megyünk, vagy hozzám'. Hiába éreztem magam tök jól az este, hiába tettszett az előadás, és hiába szórakoztam felhőtlenül azon, hogy prostikat kerestünk a kaszinóban, ahogy kezdett már esteledni, egyre kellemetlenebbé váltak a célozgatások. Ohh van kedved feljönni hozzám borozni kicsit, ooh lenne kedved megnézni még egy filmet, ooh ez, ooh az... Én meg nem szeretem a félrebeszélést. Mondtam a srácnak, hogy tudom mit akarsz, de nem. Jófej vagy, aranyos vagy, de nem.
Úgyhogy egy estét sikerült megúsznom... Teljesen kikészít a szituáció, amikor úgy érzem csak azért mert eljött velem színházba, a kövi lépésnek az kell lennie, és az az elvárt, meg a normális, hogy hazamegyek vele és egyből ledobom a ruháimat. Fun fakt fiúknak: ha nem reagálom le a célzásaidat, nem azért teszem mert nem értelek, hanem mert nem akarlak megérteni. És ha egyszer tisztán és érthetően mondtam nemet, akkor engedd el. De sajnos ennek a srácnak se sikerült elengednie. Ezért van az hogy megint itthon ülök a szabadnapomon ahelyett hogy vele süttetném a hasam valami vízesésnél a sivatagban.
Morcoskodásom végeztével viszont visszatértem a lone ranger modeba, és az MGM-es szabadnapom utáni napom elbuszoztam a Fermont Streetre. Kvázi Las Vegas Váci utcája. Node mi is a különbség?
Azért szerettem ezt az utcát, mert itt mindenki azért volt ott, hogy jól érezze magát. Nem volt egy morcos ember sem, senki aki ideges lett volna, vagy veszekedett volna a gyerekkel.
eElőször is: Fermont street...
Ahol patakokban folyik a sör...
És ha kövér vagy ingyen kajálhatsz...
Partizhatsz egész este fürdőköpenyben..
Ha unod az utcai portrésokat, most már inkább szobrot csinálnál magadról, azt is megteheted..
És egyet se félj, közben a rend éber őrei vigyáznak rád...
Bár azért itt is fogsz látni pár faszt...
Akár még privát chippendale fotózásod is lehet ;)
A hölgyek a pultról szórakoztatják az érdeklődőket...
Addig az urak kevésbé szégyenlősek :D
Ladies and Gentleman... Ez itt a Fermont Street Experience!
2016. július 20., szerda
oh Jesus, meg a többi újdonság
Van egy félig meddig kedvesnek mondható társaság a szomszédunkban... Valami nagyon alter hitgyülekezet, a kereszténység valami igen kitekert formájában. Már biztos írtam többször is róluk. Folyamatosan az éjszaka közepén, a leglehetetlenebb időszakokban bukkannak fel az éjszaka közepén, amikor már zárnánk. De nekik mindig pont akkor kell előbukkanniuk, hogy játszanának. Persze még véletlenül se jelentkeznének be előre, és persze valami extra nagy kedvezménnyel játszassuk őket. Hozzá, persze, full kezdő játékosok akiknek fingjuk sincs arról hogy kéne játszani. Folyamatosan brutál szétszedik a szobákat, mi meg alig győzzük hogy pakoljunk utánuk.
Na ez a csapat megint felbukkant valamelyik este. Aznap már túl voltunk 20 játékon, ami elég durva hajtást jelent, de ők nem értettek a szóból, hogy bazz, néha azért nekünk se ártana pihenni. 10.30-ra voltak beírva este, 11-ig nem értek oda, és még utána is alig lehetett rászedni őket, hogy koncentráljanak már a játékra, mert lehet hogy én jó társaság vagyok nekik, de ez 12 óra meló után már nem biztos hogy az érzés kölcsönös. Még játék előtt kimentek cigizni, én meg rohanok utánuk, hogy kezdjük már végre el, de cserébe viszont egy olyan 20 perces szentbeszédet kaptam, hogy csak na... Nem is a szentbeszéd része volt ami kiborította nálam a bilit, hanem az a minimális érdeklődés egy másik személy iránt amit ezek a srácok tanúsítottak. Totál zéró empátia, vagy egyáltalán figyelés arra, hogy én mit akarnék közölni velük. A kinti srácokat már háromszor félbeszakítottam, hogy induljunk már meg befelé, de azért mielőtt bemegyünk mondjunk már el egy gyors imát... És ezek a srácok amúgy ahhoz a hithez tartoztak, mint mi, a 'keresztény európa'. Közben meg kvára nem törődtek semmi mással csak amit ők akartak.
De hogy hová is vezet ez az egész monológ az ignoráns srácokról, akik meggyőződése, hogy 'ha már egyszer, akár gyerekként is ne adj isten féltékeny voltál a testvéredre' akkor Isten szemében már bűnös vagy, és milyen jó hogy Jézus leszállt közénk és megváltott minket a bűneinktől...
Félre ne értsetek, nem a hitről akarok beszélni. Hanem arról ami a hit ellenére sincs meg.
Közben meg Európa... WTF?
Mi van otthon?
I can't believe the news today
I can't close my eyes and make it go away
How long must we sing this song?
How long?
Sunday bloody sunday
Mi a fene folyik otthon? Robbantgatások itt, tömegbe hajtás ott, a harmadik helyen meg katonai FCKING puccs! 2016 van srácok! Mi a fene folyik itt?
Beszéltem két török sráccal, akikkel még akkor találkoztam amikor Erasmuson voltak nálunk, de mindkettő azt mondta, hogy no para, igen volt egy puccs, de nincs semmi baj, sikerült leverni, minden oké, minden megy tovább úgy ahogy eddig volt. Közben a világ másik felén Vegasban meg pokemonokat vadászó fiatalok rohangásznak az utcán, és pont leszarják, mi történik az öregebb kontinensen. Én meg állok a kettő között valahol, és kb nem tudom hova nézzek. Mi a fene történik a világban?
Azt hiszem vérbeli hippi vagyok. Amíg az emberek harcolgatnak, meg full idióta hozzáállási különbségek miatt gyilkolásszák egymást, a pénzt kajtatnak, arról vitáznak, hogy a szomszéd fél méterrel arrébb rakta a kerítést, vagy hogy a tanár megbuktatta őket egy vizsgán, vagy mint ezek a gyöki amerikaiak, kit miért lehetne beperelni; én arról papolok hogy pattanj be a kocsiba, indulj el. Rakd ki a kezed az ablakon és érezd, élvezd a napfényt, azt hogy mehetsz. Vagy hogy épp a nyári esőben szarrá ázol. Vagy ha lekésted az utolsó buszod hazafelé egy hosszú nap után és sétálsz hazafele a full üres városban. Vagy hogy ha épp nem kap el valamelyik morcos szomszéd, felmész a tizedik tetejére és onnan lesel le a városra. Lényeg a lényeg... tanuljatok nyugalmat, törődni másokkal, élvezzétek ki a nyári melegben azt a rohadt fagyit már az istenit!
Nem akarok ezen kívül nagyon messzire szaladni a gondolkodós posztok világától. A címben még szerepelt a többi újdonság is... Facebookon meg a többi social media fórumon sokszor szembe fut velem valami nagyon okos életmód tanácsadó cikk, vagy nagyon profi nagyon csini csajszi a szelfije mellé írogat valami élet igazságot, az újdonság varázsáról, meg bakancslista írásról, főleg amikor végre sikerül valamit kihúzni róla.
Amióta itt vagyok kipróbáltam már pár újdonságot. De tudjátok mit, én nem is magában az újdonságban érzem az igazi kihívást. Szerintem először két érzés lehet az emberben amikor valami újat próbál. Izgatottság vagy félelem. Azon gondolkozol, hogy vajon milyen is lesz, ha sikerül megcsinálnod. Aztán jön amikor másodjára is meg akarod csinálni. Akkor meg már azért izgulsz, mert tudod már milyen, de vajon másodjára is olyan lesz-e? Aztán már ha rájöttél a természetére, már nem is lesz nagy durranás az egész. Mint már mondtam, amióta itt vagyok kipróbáltam már pár dolgot. Pl ettem gyorsfagyasztott buritot, ami 3 perc alatt elkészül a mikróban (mégis mi lehet benne?), vagy pl játszottam blackjacket (és veszítettem), vezetettem párhuzamosan 4 játékot...
fiúk a kövi bekezdésnél folytassátok, ha nem érdekelnek a véres részletek.. (én szóltam) a minap volt lehetőségem kipróbálni az amerikai tampon rakétát is... legutóbb amikor itt voltam.. hgoy is mondjam szépen... nem mertem kipróbálni, mert elég durván néz ki. képzeljetek el egy lila kis... rakétatartót, benne a tamponnal. ezt kell a csajos helyekre helyezni, majd egy kis pálcikával betolod magát a tampont. Újdonság? Igen! amikor először kipróbáltam csak ültem a wcn és néztem, hogy lehet az hogy ezt a kis szart amúgy nők milliói használják minden nap, és nekem pont fingom sincs róla hogy mi a szar ez. De sajna nem maradhattam egy hétig elzárkózva, úgyhogy a végén csak kénytelen voltam kipróbálni. Konklúzió: zsenik ezek az amcsik. a rakétakilövő szuperül működik, de örüljetek, mert OB nagy anyánk sokkal jobb minőségű tampont gyárt mint az itteniek. Konklúzió egy mélyebb rétege: mások ezt használják nap mint nap. Nekem miért kéne félnem tőle?
fiúk kösz a türelmet :)
most meg mivel szabad napom van, kipróbálom milyen is a vegasi tömegközlekedés, utána meg elmegyek az MGM-be megnézni egy Cirque du Soliel előadást. Azt még hogy keveredek haza még nem tudom (ne aggódj anya ;) )
Szóval lényeg hogy ne parázzatok. Uccu neki, mert én is megyek :)
Na ez a csapat megint felbukkant valamelyik este. Aznap már túl voltunk 20 játékon, ami elég durva hajtást jelent, de ők nem értettek a szóból, hogy bazz, néha azért nekünk se ártana pihenni. 10.30-ra voltak beírva este, 11-ig nem értek oda, és még utána is alig lehetett rászedni őket, hogy koncentráljanak már a játékra, mert lehet hogy én jó társaság vagyok nekik, de ez 12 óra meló után már nem biztos hogy az érzés kölcsönös. Még játék előtt kimentek cigizni, én meg rohanok utánuk, hogy kezdjük már végre el, de cserébe viszont egy olyan 20 perces szentbeszédet kaptam, hogy csak na... Nem is a szentbeszéd része volt ami kiborította nálam a bilit, hanem az a minimális érdeklődés egy másik személy iránt amit ezek a srácok tanúsítottak. Totál zéró empátia, vagy egyáltalán figyelés arra, hogy én mit akarnék közölni velük. A kinti srácokat már háromszor félbeszakítottam, hogy induljunk már meg befelé, de azért mielőtt bemegyünk mondjunk már el egy gyors imát... És ezek a srácok amúgy ahhoz a hithez tartoztak, mint mi, a 'keresztény európa'. Közben meg kvára nem törődtek semmi mással csak amit ők akartak.
De hogy hová is vezet ez az egész monológ az ignoráns srácokról, akik meggyőződése, hogy 'ha már egyszer, akár gyerekként is ne adj isten féltékeny voltál a testvéredre' akkor Isten szemében már bűnös vagy, és milyen jó hogy Jézus leszállt közénk és megváltott minket a bűneinktől...
Félre ne értsetek, nem a hitről akarok beszélni. Hanem arról ami a hit ellenére sincs meg.
Közben meg Európa... WTF?
Mi van otthon?
I can't believe the news today
I can't close my eyes and make it go away
How long must we sing this song?
How long?
Sunday bloody sunday
Mi a fene folyik otthon? Robbantgatások itt, tömegbe hajtás ott, a harmadik helyen meg katonai FCKING puccs! 2016 van srácok! Mi a fene folyik itt?
Beszéltem két török sráccal, akikkel még akkor találkoztam amikor Erasmuson voltak nálunk, de mindkettő azt mondta, hogy no para, igen volt egy puccs, de nincs semmi baj, sikerült leverni, minden oké, minden megy tovább úgy ahogy eddig volt. Közben a világ másik felén Vegasban meg pokemonokat vadászó fiatalok rohangásznak az utcán, és pont leszarják, mi történik az öregebb kontinensen. Én meg állok a kettő között valahol, és kb nem tudom hova nézzek. Mi a fene történik a világban?
Azt hiszem vérbeli hippi vagyok. Amíg az emberek harcolgatnak, meg full idióta hozzáállási különbségek miatt gyilkolásszák egymást, a pénzt kajtatnak, arról vitáznak, hogy a szomszéd fél méterrel arrébb rakta a kerítést, vagy hogy a tanár megbuktatta őket egy vizsgán, vagy mint ezek a gyöki amerikaiak, kit miért lehetne beperelni; én arról papolok hogy pattanj be a kocsiba, indulj el. Rakd ki a kezed az ablakon és érezd, élvezd a napfényt, azt hogy mehetsz. Vagy hogy épp a nyári esőben szarrá ázol. Vagy ha lekésted az utolsó buszod hazafelé egy hosszú nap után és sétálsz hazafele a full üres városban. Vagy hogy ha épp nem kap el valamelyik morcos szomszéd, felmész a tizedik tetejére és onnan lesel le a városra. Lényeg a lényeg... tanuljatok nyugalmat, törődni másokkal, élvezzétek ki a nyári melegben azt a rohadt fagyit már az istenit!
Nem akarok ezen kívül nagyon messzire szaladni a gondolkodós posztok világától. A címben még szerepelt a többi újdonság is... Facebookon meg a többi social media fórumon sokszor szembe fut velem valami nagyon okos életmód tanácsadó cikk, vagy nagyon profi nagyon csini csajszi a szelfije mellé írogat valami élet igazságot, az újdonság varázsáról, meg bakancslista írásról, főleg amikor végre sikerül valamit kihúzni róla.
Amióta itt vagyok kipróbáltam már pár újdonságot. De tudjátok mit, én nem is magában az újdonságban érzem az igazi kihívást. Szerintem először két érzés lehet az emberben amikor valami újat próbál. Izgatottság vagy félelem. Azon gondolkozol, hogy vajon milyen is lesz, ha sikerül megcsinálnod. Aztán jön amikor másodjára is meg akarod csinálni. Akkor meg már azért izgulsz, mert tudod már milyen, de vajon másodjára is olyan lesz-e? Aztán már ha rájöttél a természetére, már nem is lesz nagy durranás az egész. Mint már mondtam, amióta itt vagyok kipróbáltam már pár dolgot. Pl ettem gyorsfagyasztott buritot, ami 3 perc alatt elkészül a mikróban (mégis mi lehet benne?), vagy pl játszottam blackjacket (és veszítettem), vezetettem párhuzamosan 4 játékot...
fiúk a kövi bekezdésnél folytassátok, ha nem érdekelnek a véres részletek.. (én szóltam) a minap volt lehetőségem kipróbálni az amerikai tampon rakétát is... legutóbb amikor itt voltam.. hgoy is mondjam szépen... nem mertem kipróbálni, mert elég durván néz ki. képzeljetek el egy lila kis... rakétatartót, benne a tamponnal. ezt kell a csajos helyekre helyezni, majd egy kis pálcikával betolod magát a tampont. Újdonság? Igen! amikor először kipróbáltam csak ültem a wcn és néztem, hogy lehet az hogy ezt a kis szart amúgy nők milliói használják minden nap, és nekem pont fingom sincs róla hogy mi a szar ez. De sajna nem maradhattam egy hétig elzárkózva, úgyhogy a végén csak kénytelen voltam kipróbálni. Konklúzió: zsenik ezek az amcsik. a rakétakilövő szuperül működik, de örüljetek, mert OB nagy anyánk sokkal jobb minőségű tampont gyárt mint az itteniek. Konklúzió egy mélyebb rétege: mások ezt használják nap mint nap. Nekem miért kéne félnem tőle?
fiúk kösz a türelmet :)
most meg mivel szabad napom van, kipróbálom milyen is a vegasi tömegközlekedés, utána meg elmegyek az MGM-be megnézni egy Cirque du Soliel előadást. Azt még hogy keveredek haza még nem tudom (ne aggódj anya ;) )
Szóval lényeg hogy ne parázzatok. Uccu neki, mert én is megyek :)
2016. július 11., hétfő
Vannak emberek, akik...
Sose jutnak el a Grand Canyonba...
Én meg már kétszer is voltam...
És nem azért mondom mert az orrotok alá akarom dörgölni (persze azért kicsit azt is :D ), de amikor az ember lánya nem csak egyszer hanem másodjára is eljut a szép anya földünknek egy ilyen durva helyére, elgondolkodik kicsit. Itt vagyok én, egy törpe ország törpe városából, középosztálybeli családból, és folytathatnám még a sort hogy mennyire semmi logikus esélyem nem lett volna arra sem hogy elsőre eljussak idáig, nem hogy kétszer... Srácok... Bármi lehetséges :D
Háttérsztorija amúgy a második túrának, hogy ma megkaptam a második szabadnapomat is. Nagyon rá akartam beszélni Petit, hogy menjünk le Los Angelesbe megnézni hogy mi van ott, persze hogy valami hivatalos is legyen benne, ráfogtam, hogy menjünk el ott megnézni egy szabadulószobát. Sajna - nem sajna, épp a gyerekekkel meg az apjával készült a Grand Canyonba, és pont volt még egy fél szabad hely a kocsiban. A fél szabad helyet tényleg komolyan értsétek, 7 személyes kocsi, amiben az hátsó üléssoron a két szék közé még volt rakva plusz egy biztonsági öv, így a két 10 éves leányzó közé épp hogy befértem. Parti volt ezerrel :D
Ami még érdekes élmény volt így másodjára a kanyonnal, hogy elsőre ugye egy elég huszadrangú helyen kötöttünk ki, most viszont a skywalkhoz mentünk, amit a legtöbben látogatnak... És uuhr isten... megvoltak a tipikus turistás lehúzós trükkök. 20 dollárért felmehettél a skywalkra, de fényképet már nem csinálhattál, hanem ottani fotósok voltak, amit utána (ezt figyeljétek mert nem hazudok), 23 dollár/fényképért oda is adtak neked. Mármint egyet. kinyomtatva. Ha azt kérted hogy digitálisan küldjék el neked, amit utána szabadon tudsz sokszorosítani, 100 dollárt kértek. EGY fényképért. Maga a skywalk persze nem nagy cucc... Az alábbi képen jobb oldalt ügyesek vagytok ha kiszúrjátok. Hivatalosan a skywalk meg a szakadék alja közé háromszor befért volna az Empire State Building, és anyum biztos kiakadt volna ha végig kell rajta mennie, de valamiért én semennyire sem éreztem a mélységet. Meg persze az egész hely tele volt fényképezkedő turistákkal. Fun fact, az egész helyen indiánok dolgoznak. De hogy lesz egyikből fényképész, a másikból biztiboy, a harmadikból meg szemétszedő, nem tudom....
Node... térjünk vissza kicsit az emberekre, ha már úgyis azokat emlegettem a címben...
Volt ez a srác a Grand Canyon visitor center kávézójában melózott. Váltottam vele pár szót, mert láttam hogy már veszi a hátizsákját, mert már alig várja hogy mehessen haza. Két lépésre van a kbaszott kanyontól, amit emberek milliói néznének meg de nem tehetik, ő meg mást se akar csinálni, csak elhúzni onnan.
Aztán volt ez a nő ma este aki hazahozott uberrel. Kiderült hogy nagyon hittan órákat tart, és vagy fél órát cseverésztünk istenről útközben..
Van ez a négy fiatal, akiket első körben felvettünk melózni,
Az egyik csaj elköltözött Californiába..
A másiknak lett más melója.
Az egyik srác behisztizett a fizun, és már perelni akarta Petit. Én játszottam a békebírót, az utolsó fizetését is én adtam neki, mert ha Petivel kell még egyszer találkoznia biztos nem lett volna jó vége. De legalább arról meggyőződtem hogy engem jó főnöknek tart.
A másik srác meg kért fizu előleget, aztán eltűnt...
Most jött hozzánk egy új csávó aki amúgy helyettes tanárként dolgozik, de már a próbajátékon is látszott rajta hogy nem épp a legkiegyensúlyozottabb ürge, és a csapatjáték nem az erőssége.
Valamint volt nálunk egy pár játszani, akik állításuk szerint már vagy 100 szobát lejátszottak, de közben meg olyan brutál bénák voltak, mintha még elképzelésük se lett volna arról hogy mi várhat rájuk.
Ezzel szemben volt egy csapat akiken már tényleg látszódott hogy jó pár szobán túl vannak. Az utosó után beszélgettem is velük, és szereztem pár lájkot az otthoni szobáknak is :D
Nem kell annyira messzire menni még érdekes emberek találásához, mert pont a szomszédunkban meg egy call center van, akik azzal foglalkoznak, hogy Vegasi full üdüléseket adnak el. Random számokat hívnak fel, a cél, hogy napi minimum 15 üzletet kössenek. Viszont ennél lecsúszottabb bagázzsal nem is hiszem hogy valaha találkoztam-e. Ha rájuk néz az ember egyből levágja, hogy az ott füves, annak a lóvéját elvitte a válás, az kicsit értelmi fogyi, az meg csak vmi isteni csoda folytán nem csöves. Viszont telefonban tök jól el tudják magukat adni..
Én meg maradok a lány a fura akcentussal :)
Én meg már kétszer is voltam...
És nem azért mondom mert az orrotok alá akarom dörgölni (persze azért kicsit azt is :D ), de amikor az ember lánya nem csak egyszer hanem másodjára is eljut a szép anya földünknek egy ilyen durva helyére, elgondolkodik kicsit. Itt vagyok én, egy törpe ország törpe városából, középosztálybeli családból, és folytathatnám még a sort hogy mennyire semmi logikus esélyem nem lett volna arra sem hogy elsőre eljussak idáig, nem hogy kétszer... Srácok... Bármi lehetséges :D
Háttérsztorija amúgy a második túrának, hogy ma megkaptam a második szabadnapomat is. Nagyon rá akartam beszélni Petit, hogy menjünk le Los Angelesbe megnézni hogy mi van ott, persze hogy valami hivatalos is legyen benne, ráfogtam, hogy menjünk el ott megnézni egy szabadulószobát. Sajna - nem sajna, épp a gyerekekkel meg az apjával készült a Grand Canyonba, és pont volt még egy fél szabad hely a kocsiban. A fél szabad helyet tényleg komolyan értsétek, 7 személyes kocsi, amiben az hátsó üléssoron a két szék közé még volt rakva plusz egy biztonsági öv, így a két 10 éves leányzó közé épp hogy befértem. Parti volt ezerrel :D
Ami még érdekes élmény volt így másodjára a kanyonnal, hogy elsőre ugye egy elég huszadrangú helyen kötöttünk ki, most viszont a skywalkhoz mentünk, amit a legtöbben látogatnak... És uuhr isten... megvoltak a tipikus turistás lehúzós trükkök. 20 dollárért felmehettél a skywalkra, de fényképet már nem csinálhattál, hanem ottani fotósok voltak, amit utána (ezt figyeljétek mert nem hazudok), 23 dollár/fényképért oda is adtak neked. Mármint egyet. kinyomtatva. Ha azt kérted hogy digitálisan küldjék el neked, amit utána szabadon tudsz sokszorosítani, 100 dollárt kértek. EGY fényképért. Maga a skywalk persze nem nagy cucc... Az alábbi képen jobb oldalt ügyesek vagytok ha kiszúrjátok. Hivatalosan a skywalk meg a szakadék alja közé háromszor befért volna az Empire State Building, és anyum biztos kiakadt volna ha végig kell rajta mennie, de valamiért én semennyire sem éreztem a mélységet. Meg persze az egész hely tele volt fényképezkedő turistákkal. Fun fact, az egész helyen indiánok dolgoznak. De hogy lesz egyikből fényképész, a másikból biztiboy, a harmadikból meg szemétszedő, nem tudom....
Node... térjünk vissza kicsit az emberekre, ha már úgyis azokat emlegettem a címben...
Volt ez a srác a Grand Canyon visitor center kávézójában melózott. Váltottam vele pár szót, mert láttam hogy már veszi a hátizsákját, mert már alig várja hogy mehessen haza. Két lépésre van a kbaszott kanyontól, amit emberek milliói néznének meg de nem tehetik, ő meg mást se akar csinálni, csak elhúzni onnan.
Aztán volt ez a nő ma este aki hazahozott uberrel. Kiderült hogy nagyon hittan órákat tart, és vagy fél órát cseverésztünk istenről útközben..
Van ez a négy fiatal, akiket első körben felvettünk melózni,
Az egyik csaj elköltözött Californiába..
A másiknak lett más melója.
Az egyik srác behisztizett a fizun, és már perelni akarta Petit. Én játszottam a békebírót, az utolsó fizetését is én adtam neki, mert ha Petivel kell még egyszer találkoznia biztos nem lett volna jó vége. De legalább arról meggyőződtem hogy engem jó főnöknek tart.
A másik srác meg kért fizu előleget, aztán eltűnt...
Most jött hozzánk egy új csávó aki amúgy helyettes tanárként dolgozik, de már a próbajátékon is látszott rajta hogy nem épp a legkiegyensúlyozottabb ürge, és a csapatjáték nem az erőssége.
Valamint volt nálunk egy pár játszani, akik állításuk szerint már vagy 100 szobát lejátszottak, de közben meg olyan brutál bénák voltak, mintha még elképzelésük se lett volna arról hogy mi várhat rájuk.
Ezzel szemben volt egy csapat akiken már tényleg látszódott hogy jó pár szobán túl vannak. Az utosó után beszélgettem is velük, és szereztem pár lájkot az otthoni szobáknak is :D
Nem kell annyira messzire menni még érdekes emberek találásához, mert pont a szomszédunkban meg egy call center van, akik azzal foglalkoznak, hogy Vegasi full üdüléseket adnak el. Random számokat hívnak fel, a cél, hogy napi minimum 15 üzletet kössenek. Viszont ennél lecsúszottabb bagázzsal nem is hiszem hogy valaha találkoztam-e. Ha rájuk néz az ember egyből levágja, hogy az ott füves, annak a lóvéját elvitte a válás, az kicsit értelmi fogyi, az meg csak vmi isteni csoda folytán nem csöves. Viszont telefonban tök jól el tudják magukat adni..
Én meg maradok a lány a fura akcentussal :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)